RETRO RÁDIÓ

A Nagyvárad téren ült taxiba Richárd, borzalmas dolgot tett a sofőrrel

A Nagyvárad téren ült taxiba Richárd, borzalmas dolgot tett a sofőrrel
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 11. 11:25

A 32 éves férfi tizenkétszer mártotta kését a sofõrbe, majd a pénzével együtt elmenekült.

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt.

A 32 éves G. Richárd még tavaly május 25-én 2 óra 40 perc körül Budapest IX. kerületében, a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt a pénzét követelve. G. Richárd ezután a sértett pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az emberölési kísérlet miatt folytatott nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai befejezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészségnek - írja a police.hu.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.