Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.22.

Most érkezett: ez a büntetése a brutális Bikás-parki erőszakolónak

Patrik olyan kegyetlen volt, hogy a 17 éves lány életveszélyes állapotba került - lelki sebeirõl nem is beszélve

Nyolc év börtönre ítélték ma délután T. Patrikot, aki 2016. április 29-én este megerőszakolt egy lányt a főváros XI. kerületében, a Bikás-parkban. A Kelenföldi pályaudvaron ismerkedett meg a 17 éves Viviennel, és másnap estére találkozót beszéltek meg a pályaudvarra. Patrik aznap sokat ivott, és egy vagy két epilepszia elleni tablettát is bevett. Elhatározta, hogy akár akarata ellenére is közösülni fog Viviennel még aznap este.

A találkozó során azzal az ürüggyel, hogy egy közeli boltba mennek bort venni, egy fás-bokros területre vezette a lányt. Ott fogdosni kezdte őt, de a lány visszautasította a váratlan közeledést. Patrik ettől agresszívvá vált, több alkalommal megütötte a fiatal lányt, majd megerőszakolta.

Az erőszak után a metróaluljáróhoz vezette, ahol leültek egy padra. Itt Patrik elaludt, Vivien pedig  egy járókelőtől végre segítséget kérhetett, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget. A fiatal lány ezután hosszú ideig kórházban volt, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság szexuális erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélte nyolc év börtönre a fiatalt, az ítélet nem jogerős.

Ha kíváncsi vagy a további részletekre, keresd a %Ripost% szombati számát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton

NÍNÓ

Felkavaró fejlemény: Ezt tudta meg a rendőrség az Aszódon talált holttestről

NÍNÓ

Látta valaki? Eltűnt a 12 éves Erik, keresi a rendőrség