RETRO RÁDIÓ

Még az emésztőgödörben is keresték a hentes feleségének maradványait

Még az emésztőgödörben is keresték a hentes feleségének maradványait
G. J.
Szerző
G. J.
Létrehozva2017. 10. 12. 23:00

A 41 éves férfi a helyiek szerint feldarabolta a nejét, majd eltüntette a maradványait.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nemesgörzsönyi emberölés nyomozását.

A 41 éves férfi március 4-én valótlan bejelentést tett a rendőrségen arról, hogy felesége eltűnt és nem tud róla semmit. Később azonban felmerült, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett és hamar B. Norbertre terelődött a gyanú.

A férj később beismerte a rendőröknek neje meggyilkolását. Kegyeleti okokra hivatkozva nem közölték, hogy pontosan hol és milyen körülmények között találták meg a maradványokat. A helyiek elmondása szerint a ház melletti emésztőgödör környékén napokig helyszíneltek. A hentes feldarabolta a nő maradványait és elégette a kazánban.

- Ami nem égett el a kazánban, azt egész délelőtt az emésztőgödörben keresték a rendőrök - mondta egy helybéli nő az Omegahíreknek. Hozzátette, a férfi egész hétvégén úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Bevásárolt és ebédet főzött a gyerekeknek. Azt, hogy mi történt hétfőn, aminek hatására megtört és lebukott a mesével, nem tudják.

Az ügyet a rendőrség lezárta és vádemelési javaslattal továbbküldte az illetékes ügyészségnek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.