RETRO RÁDIÓ

Kegyetlen gyilkosság: élve égett halálra az áldozat

Kegyetlen gyilkosság: élve égett halálra az áldozat
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 25. 15:55

Ismerõse gyújtotta fel egy vita miatt. Még csak nem is voltak barátok, csupán ivócimborák.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség egy budapesti férfi ellen.

A férfi felgyújtotta ivócimboráját, aki, miközben égett, folyamatosan eszméleténél volt – borzalmas kínokat élhetett át.

A Fővárosi Főügyészség közlése szerint a 36 éves férfi tavaly decemberben egy VIII. kerületi, Magdolna utcai társasház lépcsőházában gyújtotta fel ismerősét.

Aznap együtt italoztak, közben pedig nem tudni, miért, összevesztek. A vádlott legalább kétszer fejen ütötte a másik férfit. Ezután leöntötte valamilyen folyadékkal és meggyújtotta.

Az égő ember nem tudta magát eloltani, a tüzet a társasházban lakó egyik nő észlelte, aki a 49 éves férfi segítségére sietett. A nő a lángoló férfi égő ruházatát többször lelocsolta egy vödörben hozott vízzel, míg végül sikerült eloltania a tüzet. Ezután értesítette a rendőröket és a mentőket.

Az égési sérülések elszenvedése közben a férfi végig tudatánál volt, ami igen intenzív fájdalommal járt, a kiérkező mentőorvos a fájdalomcsillapítást a helyszínen azonnal megkezdte.

A 36 éves V. Norbert előbb ráöntötte a férfira a maradék bort, és elmenekült a helyszínről, nem messze a háztól elfogták. Az áldozat olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy még a kórházba szállítása napján meghalt.

A gyanúsított a rendőröknek nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért gyújtotta fel a 49 éves férfit, most a bíróság előtt kell felelnie.

A Fővárosi Főügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja, amelynek büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.

A vádlott jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.