RETRO RÁDIÓ

Brutális gyilkosság Pécsen: bíróság elé áll a baltás támadó

Brutális gyilkosság Pécsen: bíróság elé áll a baltás támadó
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 25. 14:25

Baltával csapta fejbe volt szerelme új párját a férfi. Hónapokig bujkáltak ezután a rendõrség elõl.

Vádat emeltek a pécsi baltás gyilkos ellen.

A férfi és korábbi élettársa együtt bujkáltak, miután a férfi megölte a nő új párját.

A férfi 2016 augusztusában szabadult ki a börtönből, ahová azért került, mert bántalmazta élettársát. A nő ez idő alatt új kapcsolatba kezdett egy másik férfival, de korábbi párjának szabadulása után többször is segített, például albérletet találni - áll a Baranya Megyei Főügyészség közleményében.

Végül szeptemberben elszabadultak az indulatok: a férfi megpróbálta a nőt "kihúzni" a lakásából, amit a sértett nem hagyott, többször a férfi felé szúrt egy késsel, így próbált védekezni.

A vádlott ekkor leütötte és egy baltával háromszor fejbe verte a földön fekvő új párját.

A nő ugyan bejelentést tett a rendőrségen, de ismeretlen tettes ellen. A telefonhívás után az elkövető elbújt, majd a helyszínelést követően visszatért a házba, ahol megmosakodott, volt élettársától tiszta ruhát is kapott.

Az új partner olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

A férfi volt élettársával, januári elfogásukig, Pécsen bujkált. A nő ellen bűnpártolást miatt emeltek vádat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.