
Vérbe fagyva találtak rá a magyar nőre, utoljára gyilkosával szexelt
A védtelen nõ brutális gyilkosság áldozata lett. Gyilkosa egy ideig az orruknál fogva vezette a rendõröket.
Nyilvánosságra hozta a német ügyészség Sissy, a Németországban dolgozó magyar prostituált meggyilkolásának körülményeit. Az örömlány holttestére tavaly novemberben találtak rá, gyilkosát decemberben kapták el.
![]()
A Sissyt megölő német férfi a nő egyik kuncsaftja volt, a gyilkosság napján is vendég volt. Az együttlét után a 35 éves férfi hazament, de útközben megállt tankolni. Fizetéskor azonban azt vette észre, hogy nincs meg a pénztárcája - írja a Bors.
Mivel azt gondolta, hogy Sissy rabolta ki, visszament a nőhöz. Ott veszekedni kezdtek, és a férfi vita hevében nekiesett a nőnek: ütni kezdte, majd a már földön fekvő Sissyt végül megfojtott a mellkasán guggoló férfi. A gyilkos ezután megpróbálta álcázni rémtettét. Rablógyilkosságnak akarta beállítani az ügyet, ezért magával vitte a nő pénzét és tévéjét, valamint mobiltelefonját is, nehogy a rendőrök megtudják, kik voltak a kuncsaftjai.
Lebuktatta magát
A nyomozók azonban mindent kiderítettek. Az elkövető úgy döntött, nem menekül el, hanem szemtanúként vallomást tesz, hogy ezzel is elterelje magáról a figyelmet - írja a Bors. A gyilkos pontos leírást adott egy másik férfiről, így hamarosan fantomképet tettek közzé a rendőrök. Egy második meghallgatáson a férfi viszont többször ellentmondásba keveredett. Végül azzal bukott le, hogy olyan részletekről mesélt a nyomozóknak, amikről nem is tudhatott volna. Egészen pontosan arról, hogy Sissyt megfojtották és kirabolták.
A férfi december óta börtönben ül, gyanúsítottként nem tett vallomást. Emberölés miatt áll bíróság elé. Az elveszettnek hitt pénztárca egyébként a férfi nadrágzsebéből került elő...






