RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mi okozhatta a hat tinédzser tragikus halálát

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 01. 30. 22:28

A rendõrség megtörte a csendet: elmondták, hogy még nem zárultak le a vizsgálatok, de nem kizárt, hogy túladagolás okozta a hat tizenéves halálát...

Mint azt a %RIPOST% megírta korábban, egy édesapa a gyermekei keresésére indult, miután azok nem értek haza a szombat esti buliból. Az apa szörnyű felfedezést tett, egy közeli udvaron felállított sátorban ugyanis rábukkant két gyermeke és másik négy barátjuk holttestére. A rendőrség most azt közölte, hogy a nyomozók drogot találtak a helyszínen, azt azonban nem árulták el, hogy milyen fajtát.

A vizsgálatok még tartanak, de nem lehet kizárni, hogy tizenévesek önfeledt bulizásának drogtúladagolás lett a vége. Emellett a csoportos öngyilkosság is felmerült, korábban ugyanis beszámoltunk róla, hogy az egyik áldozat hátborzongató üzenetet hagyott hátra a Facebookon.

A Bild információi szerint nem ez volt az első tragédia az arnsteini család életében. A szülők ugyanis már korábban is elveszítették két gyermeküket, egyszer 2005-ben, egyszer pedig 2010-ben halt meg egy-egy gyermekük közvetlenül a születésük után.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.