5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elképesztő brutalitással végzett feleségével a magyar zenész

Elképesztő brutalitással végzett feleségével a magyar zenész
roger
Szerző
roger
Létrehozva2015. 07. 16. 08:00

A basszusgitárosként dolgozó L.Péter 2010-ben verte agyon feleségét Tenerifén. Megvan az ítélet.

2010 nyarán nagy port kavart az ügy. A férfi a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén dolgozott. Egy luxushotelben szórakoztatta a vendégeket zenekarával. 

Feleségével két gyereket neveltek. Egy lányt, aki a nő előző kapcsolatából született, és egy fiút, aki már közös volt. Azokban a napokban ők éppen Magyarországon voltak, így szerencsére nem lettek szemtanúi annak, amit L.Péter tett az anyjukkal.

A zenész előbb eltörte az asszony térdét, majd brutálisan végzett vele. A nő karateoktatóként is dolgozott, mégsem volt esélye védekezni. A meztelenre vetkőztetett nőt aztán egy közeli erdős területen a sziklák alá rejtette a férfi.

A férfi maga jelentette be a nő eltűnését, ám a helyi rendőrségnek azonnal gyanús lett, mivel a gyilkosságra utaló nyomokat találtak a család otthonában. Nem sokkal később le is tartóztatták.

A santa cruzi bíróság most hozott ítéletet az ügyben. L.Péter 19 év börtönbüntetést kapott, de mellette 300 ezer eurós pénzbüntetést is kiszabtak rá. Az ítélet jogerős. 

A bíróság döntése értelmében a férfi szabadulása után 6 évig egyáltalán nem találkozhat majd a gyerekekkel. További 4 évig pedig csak 500 méterre közelítheti meg őket. 

A Bors szerint viszont a férfi közben ismerősei segítségével eladta budapesti ingatlanját, így a pénzbüntetést nehéz lesz rajt behajtani. A cikkben megszólal az az ügyvéd is, akit az áldozat családja bízott meg. Õ feljelentést tett amiatt, hogy a férfi így akar kibújni a kártérítés kifizetése alól.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.