RETRO RÁDIÓ

Behálózta diákjait az 50 éves perverz tanárnő, mocskos dolgokat művelt

Behálózta diákjait az 50 éves perverz tanárnő, mocskos dolgokat művelt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 01. 28. 22:10

A nõ kihasználta, hogy a gyerekek megbíznak benne, így több diákot is megrontott a nyáron.

Letartóztatták az 50 éves helyettesítő tanárt, mert a gyanú szerint 3 diáknak meztelen fotókat küldött, egy 15 éves fiút pedig orális szexre kényszerített.

A kétgyermekes Angela Cone-Stantont szerdán éjszaka tartóztatták le, 12 ezer dolláros óvadék fejében engedték ki - jelentette az amerikai sajtó. A nő ellen azután indult vizsgálat, miután a Citrus Középiskola igazgatóját arról értesítették, hogy a tanár és egy diákja között helytelen viszony van.

A rendőrök kihallgatták a három áldozatot, akik arról számoltak be, hogy a múlt nyáron Stanton meztelen fotókat küldött nekik az interneten. Egy másik diákon pedig orális szexet gyakorolt a saját otthonában. Stantonnak egyébként van egy fia és egy lánya is.

A fenti esetek a gyanú szerint még azelőtt történtek, hogy a nőt felvették volna helyettesítő tanárnak, de aktívan részt vett a helyi közösségben és rendszeresen találkozott az ifjúsággal is, részt vett a focimeccsek szervezésében. A helyi seriff szerint azonban kihasználta a helyzetét és a gyerekek sebezhetőségét - írja a Daily Star.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.