
Szívszorító anyai előérzet: a fiú göndör haja mögött rejtőzött a végzetes figyelmeztető jel
Kedvenc csapatának játékosa, Jack Grealish adott neki megnyugvást az utolsó napokban.
A brit szülők szívszorító vallomása járta be a sajtót: fiuk, a mindössze 18 éves Rhys Russell tragikus körülmények között hunyt el, miután a feje tetején, dús göndör haja alatt megbújó, alig észrevehető jel végzetes betegséget takart. A szülők most elszántak abban, hogy fiuk példájából tanuljanak az emberek, és édesapja még egy szívszorító kihívást is teljesít fia emlékének állítva.

Fotó: Unsplash
Rhys még csak 15 éves volt, amikor édesanyja, Lauren egy zuhanyzás után furcsa, pirosas foltot vett észre fia fejbőrén. Először ártalmatlan elváltozásnak hitték, ám a vizsgálatok kimutatták: melanómás bőrrákról van szó.
A család szerint Rhys vastag, göndör haja szinte lehetetlenné tette, hogy időben észrevegyék a bajt. Édesapja, Oli Russell – aki ma már ápolónak tanul – elmondta: fiuk gyakran panaszkodott, hogy a fejbőrén lévő kis folt vérezni kezdett, amikor beütötte vagy megvakarta a fejét, de soha nem gondolták, hogy ekkora tragédiát jelez.
A diagnózist követően Rhys kemény harcot vívott. Célzott terápiát és sugárkezelést kapott, ám egy év leforgása alatt a betegség átterjedt a májára, a tüdejére, a hátára és még az agyára is. Az ifjú Manchester City-rajongó végül 2025 márciusában, rettenetes fájdalmakkal küzdve hunyt el.
Az utolsó percekben még öröm érte: meghatódva nézte vissza azt a videót, ahol kedvenc játékosával, Jack Grealish-sel beszélgethetett online. Ez adott neki megnyugvást, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét.
Mostohaapja, Oli szívszorító ígéretet tett: a fiú emlékének szentelve lefutja a London Maratont, hogy pénzt és figyelmet gyűjtsön a fiatal rákbetegeket támogató szervezeteknek.
Ha csak egyetlen embert meg tudunk menteni attól, hogy átélje ugyanezt a borzalmat, akkor már nem hiába tettük
– mondta Oli a Mirrornak.
Rhys végakarata szerint hamvait a Manchester City emlékkertjében szórták szét. Szülei és testvérei pedig minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a fiú rövid, de bátor életének üzenete minél több emberhez eljusson: soha ne vegyük félvállról a testünk apró jeleit, mert olykor ezek rejtik a legnagyobb veszélyt.






