
A próféta újra megszólalt – rettenetes dolog következik be 2025-ben
Sötét jövőképet tárt elénk!
A koronavírus járványt is megjósló Nicolas Aujula most ismét egy sötét jövőképpel sokkolta a világot: a látnok szerint ugyanis 2025 második felében kitörhet a harmadik világháború. A mágikus képességeiről híres brit jós szerint az év "az emberség hiányáról, a vallási és nacionalista alapon elkövetett borzalmas erőszakokról fog szólni".

Aujula azzal lett ismert, hogy már 2018-ban megérzett valamit:
A fejemben folyamatosan az 'influenza' szó csengett. Ez nem olyan kifejezés, amit a mindennapokban használnék, általában 'náthának' mondanám. Akkor éreztem, hogy egy húsiparhoz köthető globális katasztrófa közeleg
– emlékezett vissza. Azt is pontosan megjósolta, hogy "a Covid 2021 tavaszára kontroll alá kerül, de egészen 2022-ig velünk marad."
Mostani látomásai szerint 2025 közepén egy globális konfliktus szélére sodródhatunk, amit a jelenlegi orosz-ukrán és izraeli-palesztin helyzet csak tüzel.
Olyan dolgokat látok, amiket az emberi gonoszság tényleges képmásaiként éltem meg
– mondta.
A LadBible úgy tudja, Aujula korábban kijelentette, az énekesnő, Katy Perry kapcsolata válságba kerül, amit a legutóbbi hírek megerősítettek: a popdíva és Orlando Bloom hivatalosan is bejelentették a szakításukat. Emellett "Cate Blanchett díjeső évre számíthat, rengeteg elismerést kap majd." További jóslatai szerint Donald Trump sikeres év elé néz, miközben Sir Keir Starmer brit politikus helyét egy nő veszi át az ellenzék élén.
Bár sokak szerint Aujula jóslatai túl általánosak, ő állítja: tudja, miről beszél.






