RETRO RÁDIÓ

Igazi csoda: négyes ikrei születtek egy kétgyermekes párnak

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2024. 07. 04. 21:00

Sokkot kaptak, amikor meghallották a hírt.

Hatalmas sokk, egyben öröm ért egy házaspárt a skóciai Longridge-ben, Nyugat-Lothian régiójában. Arlene és John Mitchellnek nemrég négyes ikrei születtek: ráadásul az első olyan négyes ikerpár Lothianben, akik természetes úton fogantak. A kis jövevények, Ben, Noah, Harrison és Rory  május 14-én jöttek a világra: a súlyuk ekkor  fejenként alig volt több, mint 1 kg.

újszülött, kisbaba, szülés
Négyesikrei születtek a fiatal házaspárnak / Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

A természetes fogantatású négyes ikrek rendkívül ritkák: az orvosok becslése szerint 700 ezer terhességből jó, ha egyszer előfordul. A 34 éves Arlene és a 38 éves John, akiknek már van egy 11 éves lánya, Lauren, és egy hároméves fiuk, Hunter, még mindig szokják a gondolatot, hogy a családjuk immár nyolc főből áll.

Teljes sokk volt, amikor az első vizsgálatnál megtudtuk, hogy négy gyerekünk lesz. A nővér azt mondta, szerinte több baba van odabent, majd azt, hogy háromnál is több! Szóhoz sem jutottam, a férjem pedig egyszerűen nem hitte el

- nyilatkozta Arlene, aki a terhessége alatt végig megfigyelés alatt állt, majd egy 17 orvosból és szülésznőből álló csapat segítségével hozta világra a gyermekeit a 30. héten, tervezett császármetszéssel, az Edinburghi Királyi Kórházban.

A négy kisfiút kezdetben az újszülöttek osztályán, intenzíven kezelték, hogy stabilizálják a légzésüket, és lehetővé tegyék számukra a növekedést, mialatt szondán keresztül táplálták őket. Ezt követően két babát, Harrisont és Roryt a St. John's Kórház speciális csecsemőosztályára szállították, hogy közelebb legyenek a családjukhoz. Később Ben és Noah is csatlakozott hozzájuk. A négy csecsemő azóta gyors fejlődésnek indult, így a szülők hamarosan hazavihetik őket.

Hihetetlen és lenyűgöző élmény volt a négyes ikreink üdvözölése a világban. Az otthonunk ezután egészen más lesz, és valószínűleg jóval zajosabb is, de már nagyon várjuk, hogy hazavihessük a babáinkat

- tette hozzá Arlene, a Mirror beszámolója szerint.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.