NA NE!

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.05.21.

Sokkot kapott a menyasszony: esküvőjük napján elhunyt a vőlegénye, akinek durva titka volt

A fiatal nő ráadásul egy véletlen miatt jött rá erre a tényre.

Senki nem gondolta volna, de egy menyasszony kálváriája vőlegénye temetésével sem ért véget. Kiderült ugyanis, hogy a férfi, aki esküvőjük napján halt meg, megcsalta őt. A 33 éves Eric szívrohamban vesztette életét a nagy napon, két éve voltak együtt Kaitlinnel, akivel egy randi appon ismerkedtek meg. Azt, hogy megcsalták a háta mögött 4 évvel Eric halála után tudta meg. 

viszony, affér, megcsalás, szerető
Vőlegényének hónapokon át tartó afférja volt egy másik nőnek. Fotó: Unsplash.com (Képünk illusztráció)

 - közölte Kaitlin, aki teljes véletlenül fedezte fel azt a tényt.

Instagramozott, amikor is rátalált egy megemlékező oldalra. Az elhunyt férfi neve és születésnapja pedig pont ugyanaz volt, mint a vőlegényéé. Eric volt az. Nem akarta elhinni, ezért kapcsolatba lépett a posztot megosztó nővel, hátha csak a véletlen műve az egész. Nos, nem az volt. Kiderült, hogy a vőlegényének vele egyhuzamban egy másik barátnője is volt. 

Erről a nő bizonyítékkal is tudott szolgálni. Eric 7 hónapot át csalta őt már folyamatosan, mielőtt egyáltalán megkérte volna a kezét. A flörtölő, szexuális tartalmú üzeneteket a másik nő sorra kapta Erictől. Az utolsó az esküvőjük dátuma előtti héten érkezett, a tragédia előtti napokban. Kaitlin ledöbbent, ugyanis rájött, nem is ismerte a férfit, akihez hozzá ment volna - írja a DailyMail.

Mindezzel a traumával ráadásul úgy kell szembenéznie, hogy nem Eric volt az első szerelme, akit elragadott a halál. Vőlegénye előtti élettársát ugyanis pont a 30. születésnapján vesztette el, miután Mike vízbe fulladt. Kaitlin elmondása szerint Eric hatalmas segítség volt a gyász feldolgozásában. Most azonban egyedül kell megküzdenie a démonjaival, a depressziójával és a szorongásával. 


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek