NA NE!

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.04.23.

"Azt mondta, már vártak rám" - petesejtjeiért rabolták el az ufók a nőt

Levetkőztették, DNS-tesztet vettek tőle, és egyéb kísérleteket végeztek rajta.

Szerző B. V.

Sherry Wilde író állítása szerint élete során már többször kapcsolatba lépett idegenekkel. Először mindössze 17 évesen látta őket, amikor is megállították őt autójával. Négy űrlényt látott, a kocsija pedig magától állt meg előttük az út közepén. A következő emléke pedig már az, hogy két órával később a barátnőjénél volt. Elmondása szerint 20 évébe telt megfejteni, mi történt, de hipnózis segítségével sikerült feloldani az emlékeit.

Nyolc éve készült a kép, Gábor csak most mutatta meg az embereknek, mit fotóztak le a Dunán. Vajon UFO? /
Egy ezüst űrhajóhoz vitték. Fotó: Marko Aliaksandr / shutterstock

A szélvédőn keresztül látva őt, az agyam nem bírta felfogni, amit a szememmel látok, mivel az egy nem emberi eredetű lény volt.  Zöld szemei voltak, a szája zárt volt és egy szoros sapka volt a fején

- mesélte hozzátéve, azt hitte akkor, hogy életének akkor és ott vége.

A nevemen szólított és azt mondta, már vártak rám, majd közölte, szálljak ki a kocsiból

 - tette hozzá, majd elmesélte, hogy végül az űrlények maguk rángatták ki őt a járműből hozzátéve, hogy azt mondták neki, dolguk van vele, és hogy egy másik dimenzióból jöttek érte. 

Ezt követően egy mezőre vitték, ahol egy ezüst színű, nagyjából egy 6 méter átmérőjű űrhajóra vitték őt. A vezetőjüket Da-nak hívták. 

Ahogy besétáltam, egy szobát láttam ablakokkal. Volt még egy nagyon szűk asztal, illetve több folyosó is ajtókkal és szobákkal 

- részletezte, majd rátért arra is, hogy közölték vele, vetkőzzön le és feküdjön az asztalra. Ekkor egy nőnemű űrlény mögé állt és lefogta a fejét, majd DNS-tesztet vettek tőle. Nem voltak komoly fájdalmai, viszont a lábát nem igazán érezte. Ezt követően pedig mintát vettek a petesejtjeiből, majd megengedték, hogy felöltözzön. Innentől kezdve pedig már csak kérdéseket kapott. Végül elengedték őt az űrhajóról, ám előtte kitörölték az emlékeit. Sharon ez miatt 20 évig tudatában sem volt annak, mi történt vele - írja a DailyStar.

 

 

origo.hu

Szabadulnának a sztárok az Azahriah-jegyektől

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

borsonline.hu

„Elbúcsúzunk egymástól” – itt a vége, 20 év után befejezte Szulák Andrea

vg.hu

Azahriah a Puskásban: már tudjuk, mennyi pénzt keresnek a tripla koncerttel – erre még egy magyar zenész se volt képes

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

magyarnemzet.hu

Nagy Ervin durva elszólása a szakadékba lökheti Magyar Péter baloldali vándorcirkuszát

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

mindmegette.hu

A kovászos kenyér egészségügyi hatásai: ezért jó, ha mindennap eszel egy szelettel

ripost.hu

Gyanús jelek: kibékült T. Danny és Kecskés Enikő?

ripost.hu

Kiszel Tündét Brad Pittbe karolva kapták lencsevégre - Fotó

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Elárulta az új Nostradamus, pontosan ekkor jön el a végítélet napja

NA NE!

A kutatók is elsápadtak, ősi vírusok kerültek elő

NA NE!

Sokkot kapott a leendő anyuka: kegyetlen megjegyzést kapott egy barátjától, miután elárulta, hogy terhes

NA NE!

Sokkot kapott a menyasszony: esküvőjük napján elhunyt a vőlegénye, akinek durva titka volt

NA NE!

Kiderült, mire gondolnak a haldoklók: egy dolgot mond végül szinte mindenki

NA NE!

Hátborzongató, így üzent a kómába esett beteg a halála előtt

NA NE!

Ha ez a PIN kódod, azonnal változtasd meg: Íme a 10 legrosszabb és a 10 legbiztonságosabb szám

NA NE!

Igazi csoda: 4 nap után élve találták meg a férfit, akit eltemettek