RETRO RÁDIÓ

Aggasztó dolgot fedeztek fel a tudósok a Földdel kapcsolatban, ez valami újnak a kezdete?

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 02. 13. 19:30

Bolygónk természetét alapvetően változtatjuk meg, amelynek nyomai már az űrből is láthatóak.

Sok mindent meg tudunk állapítani a színekből. A piros gyakran veszélyt jelent, vagy azt, hogy valami túl forró. A zöld ennek ellentéteként a jót jelenti, a célt, a frissességet. Ennek megfelelően a hír, hogy Földünk zöldebb lett, az űrből nézve jó hír kellene legyen. Ám tudósok szerint ez veszélyt jelent magában, pedig alapvetően arról van szó, hogy a növényzet terjeszkedni kezdett, még az óceánokon is

Föld bolygó, Earth, NASA, űr
Földünk zöldebb a kelleténél. / Fotó: Pixabay (Illusztráció)

Ez a "zöldesedés" alapvetően azonban nem azt jelenti, hogy visszanőnek a kivágott erdők vagy, hogy helyreáll az ökoszisztéma. Ez a túlzott "levelesedés" inkább azt jelenti, hogy az ember alapvetően változtatja meg a Föld alakulását. Egy 2019-es kutatás szerint két évtized alatt például 5%-kal több növény keletkezett bolygónkon. A NASA ennek megfelelően ki is jelentette, a levegőben található szén-dioxid mennyisége ez miatt 50%-kal megemelkedett. Ezt azonban ellensúlyozza a tény, hogy a növények ebből boldogan "táplálkoznak".

Tudósok szerint a hirtelen növekedés annak is köszönhető, hogy általánosságban többet ültetnek az emberek, viszont magyarázatot az óceánokban található "zöldek" növekedésére nem találtak. A tudósok tippje egyelőre az, hogy a növényi planktonok elszaporodtak vizeinkben. A NASA azonban ennél pontosabb választ és okot akar, ezért új műholdas megfigyelésbe kezdtek csak ezért – írja a UNILAD.

A Föld zöldesedése azért kelt pánikot a tudósok között, mivel így a megnövekedett növényzet sokkal több kémiai anyagot bocsájthat ki, sőt sokkal több vizet igényel. Biodiverzitási zavart okoz mindamellett, hogy otthont ad az állatoknak akár. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.