RETRO RÁDIÓ

„Ilyen drágán még sosem ettem a McDonald's-ban” – állítja a kiakadt vendég

KL
Szerző
KL
Létrehozva2023. 01. 24. 19:45

Egy életre megtanulta a vendég, mit jelent a gyorsétterem kifejezés.

Talán a valaha volt legdrágább mekis vacsoráját fogyasztotta el egy cambridge-i McDonald’s-ban az a brit férfi, akit testvérével együtt 100 fontra (45 ezer forint) bírságoltak, mert túl lassan ettek, túl sokáig voltak az étteremben.

McDonald’s Meki embléma logo sablon
Fotó: Pixabay

Shapour Meftah két alkalommal, január 4-én és 6-án ült be a gyorsétterembe, majd néhány nappal később két értesítést kapott arról, hogy 100 fontos (45 ezer forint) bírságot kapott az egyik parkolásért felelős cégtől.

A levelekből kiderült, hogy a Meki vendégei csak 90 percig parkolhatnak ingyen, utána fizetniük kell.

Ilyen drágán még sosem ettem a McDonald's-ban

– kommentálta a történteket Meftah.

A férfi felháborodott, mivel állítása szerint semmilyen tábla nem figyelmeztet arra a brit McDonald’s-ban, hogy az embereknek 90 percük van az evésre, ha kocsival jönnek.

Meftah a gyorsétteremben is próbálkozott, ám nem kapott segítséget. A Meki arra hivatkozik, hogy a bírságokat a parkolást üzemeltető cég adja ki, és nem ők.

Számos éttermünk esetében alkalmazunk parkolási időkorlátot annak érdekében, hogy minden vendégünknek legyen parkolóhelye. Ezekről a korlátozásokról több tábla is tájékoztatja a vendégeket a parkolóban. Ha egy vendégünk úgy érzi, jogtalanul bírságolták meg, a parkolási cégnél reklamálhat

– olvasható az étteremlánc közleményében.

A történtekkel kapcsolatban megszólalt a MoneySavingExpert nevű, pénzügyi tanácsadással foglalkozó oldal is. Szerintük az Egyesült Királyságban egy magáncégnek nem áll jogában parkolási bírságokat osztania.

Ők mindössze egy értesítést küldhetnek arról, amit ők szerződésszegésnek minősítenek. A rendszer nincsen egyértelműen szabályozva, ezért nagy hatalom kerülhet rossz kezekbe

– írták az oldalon. Megjegyezték a férfi nem köteles a büntetést befizetni, ha nem ért vele egyet – írja az esetről tudósító Ladbible.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.