RETRO RÁDIÓ

Durva orgiára kényszerítette a szekta vezetője a fiatal lányt

Durva orgiára kényszerítette a szekta vezetője a fiatal lányt
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 09. 13. 20:50

Egy nő felidézte azt a szörnyű bántalmazást, amelyet egy szekta tagjaként felnőve élt át. A vezető arra kényszerítette a tagokat, hogy végrehajtsák tanításait, amelyek gyakran tartalmaztak bizarr szexuális rituálékat.

Megrázó vallomást tett Hope Bastine, aki a The Children of God, vagyis az Isten gyermekei nevű szektában nőtt fel, miután a szülei az 1970-es évek végén úgy döntöttek, csatlakoznak a csoporthoz.

Fotó: ITV

A Skóciában élő nő elmondása szerint a szekta vezetője, David Brandt Berg gyakorlatilag eszményképként hirdette a szabad szerelmet, a promiszkuitás mint olyan pedig nemhogy elfogadott, de elvárt volt.

Berg olyan szinten hatalmat gyakorolt a csoport felett, hogy még azt is megmondta, ki kivel és mikor szexelhet. Sőt, durva orgiákat szervezett, amiken a tagoknak Jézusra kellett gondolniuk, miközben elélveztek.

Hope végül 18 éves korában lépett ki a szektából, Londonban kezdett új életet. A szekta bűnös vággyal megáldott vezetője 1994-ben álmában meghalt – írja a Daily Star.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.