RETRO RÁDIÓ

Egymás testét mossák: minden nap együtt fürdik anyjával a 19 éves lány

Egymás testét mossák: minden nap együtt fürdik anyjával a 19 éves lány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 22. 22:30

A lány szerint ennél nem is lehetne jobb napindító.

A TLC csatorna Anyák és lányaik című sorozata a nevének megfelelően olyan anyákat és lányaikat mutat be, akik kapcsolata sokszor már extrém méretek öltően közeli. A Floridában élő Mary és gyermeke például annyira elválaszthatatlanok egymástól, hogy minden nap együtt fürdenek. Vagyis zuhanyoznak. Mary 55 éves, míg lánya, Brittani 19.

„Ötéves kora óta együtt zuhanyzunk Brittanival” – mesélte az anya a műsorban, aki miközben lánya hátát és haját mossa, azt is elmondja Brittaninek, hogy kicsit dolgoznia kellene a barnaságán, mert túlságosan fehérnek találja a bőrét.

„A legjobb napindító a közös zuhanyzásunk”

– vélekedik a 19 éves lány, aki tisztában van vele, hogy sokan egészen hátborzongatónak tartják kapcsolatát édesanyjával, de őket ez egyáltalán nem zavarja.

„Amikor anyu megmossa a hajam, és az egész testem, mindig nagyon megnyugszom. Még csak 19 éves vagyok, és itthon élek, de ha elköltöznék, anyu tuti belehalna a szeparációs szorongásba” – meséli Brittani.

„Szeretem a lányom, és nem értem, mi rossz van abban, hogy együtt zuhanyzunk. Nem én döntöttem el, hogy ilyen szoros legyen a kapcsolatunk, egyszerűen csak így alakult” – vág közbe az anyuka, aki először csak azért tusolt együtt gyermekével, mert Brittaninek korábban pánikrohamai voltak a forró vizes zuhanyzástól. Mivel mindketten azt tapasztalták, hogy az anyuka jelenléte megnyugtatja a lányt, ezért mára már nem is tudnának meglenni egymás nélkül a fürdőben.

Mary élettársa, Frank már évek óta szeretné, ha a bizarr anya-lánya rituálénak vége szakadna és Brittani megpróbálna saját lábra állni és elköltözni, ám egyelőre erről a páros még csak hallani sem akar.

„Néhány párkapcsolatom már ráment erre, de Franknek el kell fogadnia a helyzetet. Szeretem őt, de a lányomat még jobban” – mondta a New York Postnak az 55 éves anyuka.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.