RETRO RÁDIÓ

Hatalmas felfedezés: már két Hold kering a Föld körül

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 27. 21:20

A befogott égitest jóval kisebb, mint az első Holdunk, de már egy ideje velünk van.

Az arizonai Catalina Sky Survey kutatóintézetében figyeltek fel február 19-én a Föld közelében lévő halvány objektumra. Az észlelés után több obszervatórium is megfigyelte, később a kutatók a 2020 CD3 jelöltést adták neki. Mint kiderült, az ideiglenes Holdunk már három éve kering a Föld körül és 1,9 és 3,5 méter közötti átmérőjű – írja a New Scientist.

A szakértők szerint állandó Holdunktól távolabb, ovális pályán mozog a Föld körül, és 47 napra van szüksége ahhoz, hogy teljesen megkerülje. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy egy, a bolygónkat megközelítő aszteroida, ami véletlenül került bele a gravitációs vonzásunkba. További vizsgálatok szükségesek azonban, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban egy természetes égitestről van-e szó, nem pedig űrszemétről.

Mivel a 2020 CD3 becsatlakozott a bolygó gravitációs vonzásához, így idővel ki tud majd törni, hiszen folyamatosan távolodik el a Földtől. Egyes szimulációk alapján várhatóan majd áprilisban fog tudni az objektum elszakadni, de még ez sem biztos.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.