Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.14.

Döbbenetes lelet került elő a Mecsekben: hatalmas eredményt értek el a magyar tudósok

Olyan leletekre bukkantak, amelyek segíthetnek megérteni a jelenben zajló földtani és biológiai folyamatokat is.

Szerző Ripost

Mintegy 130 millió éves őskörnyezetből, különleges tulajdonságokkal rendelkező, eddig ismeretlen fosszilis ősmaradványfajokat tártak fel a Mecsekben – tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.

Képünk csak illusztráció.

A felfedezésről a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézete oktató-kutatójának, Bujtor Lászlónak és szerzőtársának, Vörös Attila Széchenyi-díjas tudósnak jelent meg publikációja Európa vezető őslénytani szaklapjában.

Az Új brachiopoda fajok a Mecsek hegységi Zengővárkonyból címmel a Cambridge University Press kiadványában, a Journal of Paleontology folyóiratban megjelent anyag nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő az intézmény szerint, magyar kutatók pedig első ízben publikáltak a rangos folyóiratban.

Bujtor László az MTI érdeklődésére közölte, hogy a mintákat a zengővárkonyi Dezső Rezső-völgy mészkőrétegeiből gyűjtötték. A tudós szerint a felfedezés jelentősége, hogy a leírt új fajok is alátámasztják azt a korábbi kutatásai alapján feltárt tényt, hogy a mintegy 130 millió éves lelőhely különleges, világviszonylatban is figyelemreméltó őskörnyezet lehetett.

Hozzátette: a kutatásban szereplő valamennyi brachiopoda faj példányai az átlagnál 30-70 százalékkal nagyobbak. Mindez olyan, mintha valahol az érintetlen őserdőben ma olyan emberi populációt találnánk, amelynek tagjai 2,2-2,5 méter átlagmagasságúak lennének.

A brachiopodák ma is élő külső, meszes vázzal rendelkező, kagylókra emlékeztető, de azokkal rokonságban nem álló, néhány centiméteres nagyságú tengeri élőlények, melyek a földtörténet ókorában akkora jelentőséggel bírtak, mint ma a kagylók. A ma ismert kagylók a földtörténeti középkor kréta időszakától kezdve kiszorították a brachiopodákat eredeti élőhelyükről.

„Mivel ma csupán néhány száz fajuk él, míg százmillió évekkel ezelőtt több ezernyi, kutatásuk segít megérteni földtani múltunkat, tisztázni szerepüket a múlt élő rendszereiben, s ez segíthet megérteni a jelenben zajló földtani-biológiai folyamatokat is” – közölte a kutató. A három leírt új faj egyike a Dictyothyropsis vogli, amelyet a terület tulajdonosa, Vogl Ferenc tiszteletére neveztek el, ő tette a kutatók számára lehetővé a gyűjtést. A másik, Zittelina hofmanni fajt Hofmann Károly néhai magyar geológusról nevezték el, ő ismerte fel elsőként a krétakori üledékeket a Mecsekben. A Smirnovina ferraria faj elnevezése pedig a zengővárkonyi kicsiny vasérctelepre utal.

Bujtor László elmondta, hogy a részeredmény egy hosszú, több évtizede zajló kutatás eddigi csúcspontja. Hozzátette, hogy újabb publikációk készülnek az általa gyűjtött anyag alapján, s azok ugyancsak rangos nemzetközi folyóiratokban kapnak nyilvánosságot hamarosan. Egy ilyen cikk megjelenésétől azt várják, hogy a szélesebb közönség is megismeri ezt a tudományos különlegességet és kutatásaik további finanszírozását vállalja egy szponzor.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

A kutatók elsápadtak attól, ami a Vörös bolygóról előkerült

NA NE!

Pontban éjfélkor riadt fel: úgy felpofozta egy szellem, hogy bevérzett a szeme

NA NE!

Az orvosok is elképedtek: megdöbbentő hatással lett a kemoterápia egy rákos férfira

NA NE!

"Forróvérű" pasit vitt ágyba a 73 éves nagyi, fiánál is fiatalabb új párja

NA NE!

Égett szag és egy papírfecni, az éj leple alatt kapott síron túli üzenetet a diák

NA NE!

Megfagyott a vér a nagynéni ereiben: egy kísértet állt elé éjjel

NA NE!

„Amint megszült a feleségem, elválok tőle: teljesen kikészülök tőle!"

NA NE!

Meg vagyunk mentve: Démonsárkányon lovagol a magyar mágus - Videó