RETRO RÁDIÓ

Belehalt az ördögűzésbe egy 9 éves kisfiú Oroszországban

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 12. 04. 21:00

Egészen elképesztő, hogy a XXI. században ilyesmi még megtörténhet...

Oroszország negyedik legnagyobb városában, Jekatyerinburgban ördögűzés közben életét vesztette egy kisfiú. A hírek szerint a 9 éves David K. abba halt bele, hogy a „Jézus Krisztus tanítványai” nevű szektának a tagjai – köztük a gyerek édesanyja és édesapja – lefogták a fiút és korbáccsal ütötték, mivel így akarták belőle kiűzni a démonokat.

A tragédia után a szekta tagjai 2 napig imádkoztak az élettelen test fölött, hogy a gyereket feltámasszák. Mivel nem jártak sikerrel, Davidot egy Jekatyerinburg melletti erdőben ásták el a saját szülei.

A felfoghatatlan gyilkosságról a fiú nagynénije értesítette a hatóságokat. A rendőrségi nyomozás során őrizetbe vették a fiú édesapját, akit a városban sikerült elkapni, illetve az édesanyát, akit Fehéroroszországban tartóztattak le. Rajtuk kívül szektát vezető nőt, Zemfira Gainullinát is előzetes letartóztatásba helyezték.

A rendőrségi vallomásában a szektavezér azt mondta, hogy nem történt bűncselekmény, szerinte ugyanis Jézus vezette őket, amikor megpróbálták kiűzni a kisfiúból a démonokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.