RETRO RÁDIÓ

6 hihetetlen vallomás: ez a nők legvakmerőbb hazugsága

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2019. 11. 06. 22:00

Egyes nők a végsőkig elmennek, ha érdekeik érvényesítéséről van szó. Például lazán bekamuzzák, hogy babát várnak – pusztán azért, hogy az történjen, amit ők akarnak.

A világ boldogabbik felén a várandós hölgyek kitüntettet figyelmet és minden segítséget megkapnak. Bár a terhesség nem betegség, hanem egy kivételes egy állapot, a nyugati típusú társadalmak – nagyon helyesen – úgy vannak berendezkedve, hogy körültekintőek vagyunk a várandós hölgyekkel szemben.

Ez a helyzet persze visszaélésekre ad lehetőséget, és bizony élnek köztünk olyan hölgyek, akik laza csuklóval fordítják a javukra a többi ember gondoskodó magatartását. Természetesen ez nem egy bevett gyakorlat, de a az interneten hemzsegnek az olyan anonim történetek, ahol egy nő pusztán haszonszerzés céljából ilyen módon füllentett.

SUN bulvárlap internetes kiadása össze is gyűjtött néhány eszelős történetet, ahol hölgyek fapofával hazudtak a terhesnek, hogy pontosan az legyen, amit ők akarnak.

„Meghamisítottam a terhességi tesztemet és eljátszottam, hogy babát várok. Azt akartam, hogy a pasim megkérje a kezem.”

„Egy igazi önelégült barommal randiztam, állandóan az érzéseimmel játszott, ezért úgy döntöttem, hogy móresre tanítom. Elhintettem neki, hogy teherbe estem. A trükk bejött, bekajálta a sztorimat és adott egy kisebb vagyont abortuszra, csak tűnjek el a képből. A pénzből aztán elmentem vásárolgatni magamnak.”

„Egy étteremben eljátszottam, hogy terhes vagyok, hogy ingyen kapjak ebédet. Nem akartam felváltani a 100 dollárosomat.”

„Egyszer nagyon kellett pisilnem, ezért bementem egy luxusétterembe. Eljátszottam, hogy terhes vagyok, így minden további nélkül megengedték, hogy használjam a mosdójukat.”

„5 évvel ezelőtt azt mondtam a pasimnak, hogy terhes vagyok. Azt hiszem, végül csak ezért nem szakított velem. A kamu után pár hónappal aztán tényleg teherbe estem. Azóta boldog párkapcsolatban élünk és van egy 4 éves kislányunk.”

„Én egy strandon játszottam el, hogy terhes vagyok. Nem akartam, hogy kövérnek nézzenek az emberek.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.