RETRO RÁDIÓ

A kutatók is megdöbbentek, rejtélyes jelenségre figyeltek fel a vörös bolygón

A kutatók is megdöbbentek, rejtélyes jelenségre figyeltek fel a vörös bolygón
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 25. 23:30

"A korábbinál is nagyobb késztetést érzünk arra, hogy folytassuk a méréseket és összetegyük tudásunkat."

A korábban mértéknél háromszor több metánt észlelt a múlt héten a Mars légkörében a NASA Curiosity nevű marsjárója, a hétvégén megismételt mérések azonban kimutatták, hogy jelentősen csökkent a metánszint, egymilliárd részecskéből kevesebb mint egy egység metán, ami szinte azonos a Curiosity által korábban rendszeresen észlelt háttérszintnél - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal.

Ez azt jelzi, hogy a múlt héten mért metánszint - a legnagyobb, amit a Curiosity műszerei valaha mértek - egyike volt a múló metáncsóváknak, amelyeket a múltban is megfigyeltek. A kutatók korábban is észlelték szezonálisan a metánszint növekedését és csökkenését, nem találtak azonban rendszert ezen múló metáncsóvák megjelenésére - olvasható a NASA honlapján.

"A metán rejtélye folytatódik. A korábbinál is nagyobb késztetést érzünk arra, hogy folytassuk a méréseket és összetegyük tudásunkat, hogy rájöjjünk, miként viselkedik a metán a Mars légkörében."

A Curiosity marsjárónak nincsenek olyan műszerei, amelyek egyértelműen képesek megállapítani azt, hogy a metán forrás biológiai vagy vulkanikus eredetű, ősrégi, vagy napjainkból ered. Ezen csóvák jobb megértése együtt más Mars-missziók méréseivel segíthetik a kutatókat meghatározni, hol vannak metánforrások a vörös bolygón.

Múlt héten a Curiosity meglepő eredményt továbbított a Földre, a legnagyobb mértékű metánszintet mérte a vörös bolygó légkörében, egymilliárd egységenként (ppbv) 21 részecskét, ami háromszorosa a korábban már mért mértékeknek - írja az MTI. Mivel a metán a földi élet fontos forrása, az eredmény felvillanyozta a kutatókat, mondván az az élet jelenlétét jelezheti. 

A Marson több lehetséges módja van a metántermelődésnek. Ha léteznek még rajta mikrobák, azok is szolgálhatnak a metán forrásaként. A távoli múlt mikroorganizmusai által termelt metánt magába rejthette a jég is, amely olvadásakor felszabadulhat a gáz a légkörbe.

Bizonyos geológiai folyamatok is termelhetnek metánt, nincs feltétlenül szükség biológiai folyamatra. Ilyen a szerpentinizáció, egy hőt és vizet igénylő kőzetátalakulási folyamat a kéregben. A metán ebben az esetben a folyamat mellékterméke.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.