RETRO RÁDIÓ

Molesztálta az igazgató a tinilányt, de a legrosszabb rémálom ezután jött

Molesztálta az igazgató a tinilányt, de a legrosszabb rémálom ezután jött
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 04. 19. 12:45

Felfoghatatlan, amit a lánnyal mûveltek. Kórházba vitték, de ott már nem tudták megmenteni az életét.

Egy 18 éves bangladesi lány, Nusrat Jahan Rafi március 27-én jelentette a rendőrségen, hogy zaklatta a faluja iskolájának igazgatója.

A kihallgatást vezető rendőr felvette a vallomást, de közben olyanokat mondott a zokogó lánynak, hogy ami vele történt, az nem nagy dolog.  Az igazgatót ezután őrizetbe vették, a lány és a családja pedig elkezdett halálos fenyegetéseket kapni. Az iskola fiú diákjai tüntetést szerveztek az igazgató mellett, amelyen helyi politikusok is részt vettek.

Április 6-án pedig ismeretlenek felcsalták Rafit az egyik iskolaépület tetejére, ahol azt követelték tőle, vonja vissza a vallomását. Amikor ezt megtagadta, leöntötték kerozinnal, és felgyújtották - írja a BuzzFeed.

A támadók legalább négyen voltak, burkával takarták el magukat, és elmenekültek a helyszínről. Rafi egész testét lángok borították, miközben segítségért kiabálva rohant le a tetőről.

A lány kórházba került, a bőrfelülete 80 százaléka égett meg. Négy nappal később belehalt a sérüléseibe.

A lány temetésére több ezren mentek el, és országszerte tüntetéseken követelték a felelősök megbüntetését. A temetés utáni napon Banglades miniszterelnöke kijelentette: a bűnösöket példásan kell megbüntetni, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. 

A rendőrség hétfőig 14 embert vett őrizetbe az esettel kapcsolatban, illetve közölte, hogy Rafi támadói az iskola diákjai voltak, köztük egy lány. A rendőrség a saját eljárását is vizsgálatnak veti alá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.