
Ezt művelte a szőke tanárnő, miközben a diákjával szexelt az osztályteremben
Egyre durvább bizonyítékok látnak napvilágot az amerikai nõ tárgyalásán, aki egyik kiskorú diákjával folytatott szexuális viszonyt.
Az Arizona államban található Las Brisas Academy nevű középiskola egyik tanárát még tavaly márciusban tartoztatták le, miután kiderült, hogy aktív szexuális kapcsolatban állt egyik fiatalkorú diákjával. A Brittany Zamora nevű pedagógusnak azóta több bírósági tárgyaláson kellett volna bizonyítania az ártatlanságát, csakhogy a törvényszéki megbeszélések alkalmával egyre durvább, ellene szóló bizonyítékok láttak napvilágot – írja a LadBible.
Többek között nyilvánosságra került a tanárnő és kiskorú tanítványának telefonos üzenetváltása. A beszélgetésből kiderült, hogy egyszer úgy elégítette ki Brittany a hallgatóját egy osztályteremben, hogy egy másik diákjával végignézette az aktust. A passzív harmadik szereplő nemes feladatot kapott: az ajtónál kellett állnia, hogy hallgassa, jön-e valaki a folyosón. Szolgálataiért cserébe pedig megleshette az osztálytársa és a tanárnő akcióját.
Az egyre csak szaporodó terhelő bizonyítok miatt a bíróság 10 rendbeli szexuális zaklatással vádolta meg a szőke tanárnőt.
A pedagógust azonnal hatállyal eltiltották szakmájától, oktatói oklevelét visszavonták. A törvényszék 250 ezer dolláros óvadékot állapított meg a nő esetében, hogy szabadlábon védekezhessen. Ezt az összeget viszont egyelőre nem tette le senki, ezért Brittany-t a Maricopa megyei börtönben várja az ítélethirdetést.






