Létrehozva: 2018.05.02.

Megerőszakoltak és megöltek egy 5 éves kislányt Nagybányán

Éjfél körül rábukkantak a holttestére az eltûnése helyszínének közelében.

Hétfőn este találtak holtan arra a kislányra, akinek korábban nyoma veszett Nagybányán. A szakértők megállapították, hogy az alig 5 éves kislányt megerőszakolták, megkínozták és megölték.

A helyi sajtó szerint a kislány hétfőn délben a nagybányai Phoenix gyár környékén játszadozott. Azt mondta, hogy a közelben lévő gazdátlan épületeihez megy, ahol korábban is többször tartózkodott más gyerekekkel.

Eltűnését 19 óra körül észlelte a családja, és a testvérei indultak a keresésére. A kislányra 23.20 körül találtak rá a romos épületek között. A holtteste félmeztelen volt, és több sérülést is találtak rajta. A kriminológusok szerint a kislányt megerőszakolta, kínozta, majd megölte az eddig azonosítatlan tettes.

A rendőrség a gyilkosság helyszínéről vér- és DNS-mintákat vett és kutyákat is bevetettek.  Szerintük 23 feltételezett gyanúsítottról lehet szó, akik mindannyian kiskorúak molesztálásáért elítélt, majd elszabadult személyek. Az első számú gyanúsított azonban egy, ortodox pópa kinézetű szakállas férfi, akit korábban többször is láttak a környéken, amint cukorkával kínálgatta a játszadozó gyerekeket - számolt be a Maszol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-