Egyre nagyobb a zûrzavar a Jobbik háza táján. Most éppen egy nemzetközi körözés alatt álló, a napokban a TEK által letartóztatott nemzetközi fegyverkereskedõrõl derült ki, hogy szoros kapcsolatot ápolt a Jobbikkal. Még a Parlamentbe is bevitték, mint hivatalos vendéget. Vona Gábor hallgat, nem elõször dugja homokba a fejét.
Vona Gábor még mindig nem tisztázta, hogy miért tart kapcsolatot egy szélsőséges fegyverkereskedővel - mondta a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője hétfőn Debrecenben újságíróknak.
Halász János emlékeztetett: "a napokban a Jobbik és egy újabb terrorszervezet újabb kapcsolatára derült fény".Az esetet a %RIPOST% is megírta.
Vona és pártja egy szélsőséges fegyverkereskedővel bukott le, a Jobbik hivatalosan is fogadta az Országházban azt a fegyverkereskedőt, akit végül a német ügyészség kérésére a magyar Terrorelhárítási Központ fogott el - mondta a kormánypárti politikus.
Halász János szerint Vona Gábor máig nem tisztázta ezt az ügyet sem, mint ahogy az iszlámhoz, illetve egyéb szélsőséges szervezetekhez fűződő kapcsolataira, a Szürke Farkasokkal és a pápa merénylőjét felbujtó Celebivel való barátságára sem adott magyarázatot.
![]()
Vona Gábornak azonnal tisztáznia kell ezeket az ügyeket - jelentette ki a Fidesz frakciószóvivője.
