5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szorul a migránsprés: Magyarország célkeresztben

Szorul a migránsprés: Magyarország célkeresztben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 19. 16:33

Brüsszel meg akarja gyõzni a magyar vezetést a migránsok tagállamok közötti szétosztásának szükségességérõl. Közeledik az erre adott júniusi határidõ.

Az uniós tagállamok eddig 40 ezer áttelepítendő menekült befogadására tettek vállalást, Németország pedig a héten felajánlotta, hogy befogad további több mint 10 ezer olyan menekültet, akik a program keretében érkeznek az EU-ba – mondta el a Berliner Morgenpost-nak Dimitrisz Avramopulosz, a brüsszeli bizottság migrációs ügyekért felelős tagja.

Ezzel teljesítettük célunkat, és úgy tűnik, meg is haladjuk majd

- mondta az uniós biztos. Mint hozzátette, a német kormány ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani, amikor a tét a nemzetközi szolidaritás.

A brüsszeli bizottság tavaly szeptemberben hirdette meg az illegális migráció visszaszorítását célzó stratégiájába illeszkedő kísérleti programot, amelynek célja, hogy a különösen veszélyeztetett menekülteknek a veszélyes utak helyett biztonságos és jogszerű lehetőséget nyújtsanak az Európába jutáshoz, és az EU szolidaritást vállaljon a közösségen kívüli fogadó országokkal. A tagállamok önkéntes alapon vehetnek részt az áttelepítésben. A bizottság 500 millió eurót különített el a 2019 októberéig tartó programra.

Dimitrisz Avramopulosz arra is kitért, hogy „egyes tagállamok nagyon vonakodnak, kormányaik csak a hazai publikumra figyelnek, és nem Európára", de a bizottság megpróbálja meggyőzni ezeket a kormányokat - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy júniusig megállapodásra kell jutni, mert a jelenlegi szabályozás, az úgynevezett dublini rendszer nem működik, és "nem nézhetjük tovább, hogy néhány tagállam egyedül viseli a terheket" - mondta Dimitrisz Avramopulosz, aláhúzva, hogy

nagyobb adag szolidaritásra van szükségünk.

Mint mondta, az EU migrációs politikája értékeken alapul, de a közös történelmen is. "Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az EU-s polgárok jelentős része olyan menekültek leszármazottja, akik a két világháborúban hazájuk elhagyására kényszerültek" - mondta a migrációs ügyekért, az uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős biztos, aki bizonyára megfeledkezett Európa kétezer éves keresztény gyökereiről

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.