5 éve

A baloldalon ma is Gyurcsány az igazi vezér!

A Fidesz szerint ma is Gyurcsány Ferenc DK-elnök az igazi vezér a baloldalon, ahol az õ érdekei szerint, az általa diktált ütemben alakulnak a dolgok.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a DK hétvégén már pártlistáról, listavezetőről, választási szövetségesekről döntött, és határidőket szabott a többi baloldali pártnak.

„Mindez csak azt mutatja: a baloldalon tényleg semmi nem változik, még mindig Gyurcsány az igazi vezér (...), ugyanazok a hatalmi érdekek érvényesülnek, mint 2010 előtt” -

mondta a kormánypárti politikus, úgy fogalmazva:

ugyanazok akarnak hatalomra jutni, akik egyszer már tönkretették az országot.

Gyurcsányék eladósították Magyarországot, tönkretették a gazdaságot, megduplázták a munkanélküliséget, „agyonadóztatták” a családokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat, feladták az ország gazdasági önállóságát, és hagyták, hogy külföldi gazdasági érdekek érvényesüljenek, miközben

a magyar emberek megalázó bérekért dolgoztak, és megszorításokat szenvedtek el

- sorolta Halász János.

Az, hogy a baloldalon ma is Gyurcsány az igazi vezér - folytatta a szóvivő -, veszélyezteti az ország minden elért eredményét és a magyar emberek biztonságát is, mivel

Gyurcsányék a brüsszeli bevándorláspárti politika nyílt támogatói.

Szavai szerint a DK európai parlamenti képviselője nemcsak hogy megszavazza a migránspárti határozatokat, hanem „aktívan részt vesz a brüsszeli döntések és a Soros-terv előkészítésében”. A DK a kötelező kvóta határozott támogatója, „ha rajtuk múlna, akkor Magyarországra is megkezdődhetne a migránsok betelepítése” - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Biden most már bármit kérhet Zelenszkijtől

vg.hu

Tragikusan fiatalon elhunyt a díjnyertes fotós - galéria

mindmegette.hu

Mit főzzünk a hétvégén? Mi már tudjuk, gyere és ebédelj velünk!

mandiner.hu

Francesca Rivafinoli (Mandiner): Óriási a baj: Cseh Katalint tévútra vezették!

ripost.hu

Trükkös túrós süti túró nélkül: isteni finom és sosem mondanád meg, miből van

mandiner.hu

Nemzetközi botrány: Biden egy svájci-német lap szerint felajánlotta Ukrajna 20 százalékát Putyinnak a békéért

origo.hu

Drámai fejlemény Fekete Dávid ablakból kizuhant kisfiának ügyében

mindmegette.hu

Így készül a tojáspörkölt: omlós, fűszeres tojás krémes szaftban

ripost.hu

Megszólalt Tápai Szabináék barátja: „Több sebből vérzett a házasságuk”

borsonline.hu

Ha nem használja ezt a bőrápolási rutinjában, akkor rosszul csinálja! (x)

ripost.hu

"Tele volt csótányokkal" - elképesztő, mivel vádolják Polgárékat

ripost.hu

Horvát apartman kiadó - Így húzzák csőbe a magyarokat a csalók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!