5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Már 30 házat gyújtott fel a budaörsi gyújtogató!

Brüll Adél
Szerző
Brüll Adél
Létrehozva2015. 10. 12. 23:40

Harmincnál is több házat gyújtott fel a budaörsi sorozatgyújtogató tavaly január óta, adta hírül a faktor.hu. A helyiek rettegnek attól, hogy az ő házukat is felgyújtja. A rendőrség most félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A férfiről - aki legutóbb a október legelején gyújtott fel egy házat - fotó is készült.

 Tavaly január óta 30-nál is több házat gyújtott fel a gyanú szerint. A férfiról egy fotó is készült. Az jól kivehető, hogy egy fiatal fiú lehet, aki szemüveges. A képen egy kék tréning felső van rajta, a vállán pedig egy szürke táska. A felvételen nem egyedül van, mögötte ugyanis áll egy nő is. Belőle még kevesebb kivehető, az azonban jól látszik, hogy ő is szemüveges.

A kár, amit a férfi okozott már most több tízmillió forint. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem égett bent senki. Az viszont korántsem biztos, hogy a sorozatgyújtogatásnak ezután sem lesznek áldozatai.

A rendőrség a fotó közlése után félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki segít, tanúvédelmet is biztosítanak.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.