Postás Józsi új Himnuszt írt a régi helyett. Híresebb lesz Erkelnél?
Nem kispályás Postás Józsi. Úgy döntött, hogy lecseréli a legszentebb magyar dalt. rajta nem múlik.
A megrendítő hírről a borsonline.hu számolt be hazánk jobb sorsra érdemes népének. Postás Józsi úgy döntött, hogy alkot egy szebb, jobb himnuszt a réginél.
Tettét így indokolta:
– Akármerre sodor bennünket az élet, a magyar lelkület a világ minden pontján velünk marad. Ezek az emberek sosem fogják elfelejteni, hogy honnan indultak. Sokan sokféle gondolatot megfogalmaztak már a hazai zenei életben, de ebben a műfajban ilyen jellegű próbálkozás még nem született.
A dalos kedvű levélhordó nagy fordulatot vár a daltól, úgy érzi, így még híresebb lehet. Híresebb Erkel Ferencnél és Kölcseynél is, hiszen a szöveget is ő alkotta...
"Sokan be vagyunk skatulyázva, de azt hiszem, ez most áttörés lesz. Persze nem szeretném elhagyni a saját műfajomat, csak szeretek több stílust kipróbálni zeneileg. Komoly kihívás volt egy komolyabb hangvételű dallal megcélozni a közönségemet. Õk döntenek ugyanis – magyarázta Jóska, aki a borsonline szerint szeretné nagyzenekari kísérettel is színpadra vinni a számot.
Íme a dal, teljes terjedelmében: