Döbbenetes statisztika: rövid idõ alatt öt fulladásos haláleset is történt, búvárok és mentõcsapat is keresték az eltûnteket.
Egymás után érkeztek a hétvégén a hírek eltűnt emberekről, a szakértők szerint a legtöbb esetben figyelmetlenség okozta a vízi tragédiát.
Hétfő délelőtt egy 78 éves férfit emeltek ki a szolnoki strandfürdő medencéjéből, sajnos már nem tudták megmenteni.
Az egy órás újraélesztés során nagy mennyiségű vizet találtak a férfi tüdejében és a gyomrában.
Felelőtlen fürdőzők
Hétvégén egy 28 éves magyar fiú fulladt bele egy ausztriai tóba.
Nem tudott úszni, emiatt inkább a part közelében maradt, de az óvatosság ellenére egy veszélyes partszakaszra került és elsüllyedt.
A bécsi tűzoltók helikopterrel keresték a férfi holttestét a két mentőbúvár mellett, akik végül több óra kutatás után emelték ki a holttestet a vízből.
A Bugyi község melletti egyik bányatóban vasárnap tűnt el egy 17 éves fiú, ő a barátaival indult vízi túrára.
Egyik pillanataban azonban a csónakjuk felborult, és a mindhárman beleestek a hirtelen mélyülő tóba.
Ketten ki tudtak úszni a partra, de harmadik társuk eltűnt.
Hosszas keresés után búvárok találták meg a kamaszt.
A zalai Csesztregen is fiatalok strandoltak, ott egy 22 éves férfi merült el úszás közben.
Délután történt, de csak éjfél után találták meg a holttestet.
A bakonykúti tragédiáról részletesen beszámolt a RIPOST, a hétvégén eltűnt 3 éves Violetta szörnyű halálát is feltehetően fulladás okozta, de még ennek a nyomozása is tart.
Felkészültek a vízimentők
![]()
Már 24 órás diszpécserszolgálat és teljes, 7 tagú flotta segíti a strandolókat a Balatonon, hamarosan beindul a sürgősségi mentőhajós szolgálat is - tájékoztatott Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.
Az idei szezonban várhatóan tovább nő a szervezet által vízimentőkkel ellátott strandok száma, a Balaton körül már nyolcvanat felügyelünk.
Az egyesület rengeteg hasznos tanáccsal, útmutatóval látja el a fürdőzőket, fontosnak tartják a részletes tájékoztatást, amivel elkerülhetőek lennének a tragédiák.
- Soha ne ugorj felhevült testtel a vízbe! Hűtsd le magad előtte!
- Figyelj oda a víz alatti akadályokra!
- Soha ne ússz egyedül, társnak lehetőleg felnőttet válassz!
- Ne ússz, és ne bukj a víz alá ugrálásra kijelölt területen!
- Figyeld a strand területét jelző bójákat!
- Ne fürödj alkoholos állapotban!
- Ha nem tudsz úszni, ne használj gumimatracot!
- Ismeretlen helyen soha ne ugorj a vízbe!
- Ha nem tudsz úszni mély vízben, ne használj felfújható fürdőeszközt.
- Ha az örvény lehúz, ne kapálózz, a lélegzetet visszatartva várd meg, míg ereje érezhetően csökken és ússz a felszínre!
- Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt kíséretében fürödhet szabadvizekben.
- Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentő-gallér használata.
