Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.15.

Végre jó esély van arra, hogy olcsóbbak legyenek a lakások!

Mégsem négy év alatt vezetik be a lakásépítés áfájának 27-rõl 5 százalékra való csökkentését, hanem akár már jövõre. De vajon tényleg olcsóbbak lesznek ezáltal a lakások, vagy a különbözetet zsebre teszik a beruházók?

Már jövőre 5 százalékra csökkenhet a lakásépítés mostani 27 százalékos áfája, vagyis nem lesz négyéves átmeneti időszak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A parlament már a héten elfogadhatja az erről szóló módosítást, írja az MTI. 

Varga szerint az áfa csökkentése révén az eddigi, évi 8-9 ezer új lakás helyett akár 14 ezer is épülhet. Ha az eddiginél 3 ezerrel több lakás épül, akkor már nem kell adóbevétel kiesésével számolni.

Miért jó a költségvetésnek az áfacsökkentés?

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület számításai szerint az áfacsökkentés miatt a költségvetésből kieső összeg három csatornán folyna vissza a rendszerbe:

1. Egy lakás megépítése 4 új munkahelyet hoz létre az építés idejére, ami 40 ezer új munkahelyet jelentene, 10 ezer új lakással számolva. Így az új munkahelyekből 13 milliárd forint szja folyna be a kasszába.

2. Kevesebb közmunkást kell majd foglalkoztatni, hiszen az építőipar jelentős részben betanított segédmunkások számára kínál majd munkalehetőséget. Ezek az emberek pedig inkább fognak házakat építeni, mint utcát sepregetni. Lekerülnek tehát a közmunka után fizetendő terhek a költségvetés válláról.

3. Fellendül a használt lakások kereskedelme, mert az új lakások építésével növekszik a kínálat, az árak pedig csökkenni fognak. Ezáltal több illeték fog befolyni a költségvetésbe.

Olcsóbbak lesznek a lakások, vagy lenyelik különbözetet?

Számos szakértő nyilatkozott korábban az index.hu hírportál számára: szerintük az bizonyos:

Sokkal nagyobb választék lesz a használt és új lakások piacán, de ez nem jelenti azt, hogy sokkal olcsóbbak is lesznek.

Más elemzők szerint viszont tényleg árcsökkenés jöhet. A hamarosan elinduló építkezési láz pár év múlva lefut, és eladóvá válnak az addig felépülő lakások, így némileg alacsonyabbak lesznek az új és használt lakások.

Egyes szakértők már 2016-ra a lakásárak 8-10%-os árcsökkenését és a kínálat szélesedését várják.

A 22 százalékpontos áfacsökkentés 2016-ban, egy  20 milliós ingatlan esetén az árat 16,5 millióra mérsékelné, de csak abban az esetben, ha a beruházó az áfacsökkentés mértékét nem "nyeli le". 

De legyünk reálisak, hiszen, jó magyar szokáshoz híven, ha a beruházók megtehetik, hogy nem érvényesítik az árban az áfacsökkentést teljes mértékben, akkor meg is fogják tenni. Vagyis jobb esetben csak pár százalék lesz az árcsökkenés valódi mértéke. De ne legyen igazunk!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANIMÉKER

Tiéd lett az 1 milliárd 45 millió? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Fontos levél érkezik a napokban minden postaládába - ez áll benne!

MANIMÉKER

Tiéd lett a 910 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Érkeznek az szja-tervezetek: mutatjuk, mi a teendő!

MANIMÉKER

Tiéd lett a 780 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Tiéd lett a 650 millió forint? Ezek a Hatoslottó nyerőszámai

MANIMÉKER

Ezek a legnagyobb lakásbiztosítási csapdák. Mutatjuk, hogyan kerülheted ki őket!