MELÓ

Így kerülte el a gazdasági összeomlást ez a magyar cég

A koronavírus-járvány kitörése óta létfontosságúvá vált a munkahelyek megmentése. A siker kulcsa sok esetben a villámgyors profilváltás. Néhány rugalmas cég extrém sebességgel váltott: sörgyárak kezdtek fertőtlenítőt gyártani, rendezvényesek zöldséget kiszállítani, autógyárak maszkokat előállítani.
  • Szerző: D.K.

A koronavírus megjelenése rengeteg céget padlóra vitt egyik napról a másikra. A tavaly indult autóbeszerzést megreformáló startup, a WOOWW Cars is hirtelen maradt bevétel nélkül, pedig az előző éves 1 milliárdos forgalom után jókora növekedésére számítottak. A csapat azonban nem esett kétségbe: egy hét leforgása alatt teljes profilváltáson mentek keresztül.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Vészforgatókönyvet kellett írnunk, meg akartuk menteni a céget úgy, hogy közben a társadalom számára is hasznos tevékenységet folytassunk. A higiéniai termékek kialakult hiányhelyzetében úgy gondoltuk most annak van itt az ideje, hogy összeadjuk csapatunk 20 éves kereskedelmi és import tapasztalatát és kapcsolatrendszerét annak érdekében, hogy be tudjunk szerezni kellő minőségű és mennyiségű eszközt, aminek széleskörű használatával minimalizálható a járvány okozta veszteség.

Fotó: www.profimedia.hu

Nagykereskedelmi webáruházat nyitottunk virusstopshop.com néven. Ennek köszönhetően a 7 fős csapatunk minden tagja megmaradt, még a munkakörük is azonos, hiszen arra törekszünk, hogy ugyanazt a rendszert és átlátható üzleti koncepciót használjuk a webshopban mint az autóknál is” – mondta Kollár István Steve, a WOOWW Média Kft. tulajdonosa.

Mint elmondta, kollégái komoly nemzetközi kutatómunkával találták meg azokat a gyártókat, amelyektől közvetlenül beszerezhetők a védőfelszerelések. Ez azért volt fontos, mert a hirtelen kialakult helyzetet nagyon sokan megpróbálják kihasználni, sokszor hallani, hogy 5-6 emberen keresztül jutnak el a maszkok még a gyógyszertárakhoz is, így alakulnak ki az indokolatlanul magas árak.

Fotó: MTI

„Az árképzésünk átlátható: a vásárlók tudják, hogy mi mennyiért szerezzük be a termékeket, ezek után megfizetjük a kötelező közterheket és csak annyi hasznot teszünk rá, amely a cégünk működéséhez szükséges. Igyekszünk az árakat alacsonyan tartani, ám meg kell érteni, hogy világszerte hatalmas a kereslet ezen termékek iránt, nem győznek eleget előállítani, így a járvány előtti árak többszöröséért tudjuk mi is beszerezni. Nyereségünk 20%-át jótékony célra fordítjuk, ápolók és idősek részére fogunk maszkokat adományozni” – tette hozzá Kollár István Steve.

A cégtulajdonos azt üzeni a magyar vállalkozóknak, hogy akiknek van rá lehetőségük, váltsanak. Ebben a rossz időszakban is van kiút mindenki számára, csak meg kell találni!

Nem ők az egyetlen profilváltók

Nemzetközileg számos példa van arra, ahogyan kisvállalatok vagy akár hatalmas multik egyik napról a másikra hirtelen nagyot váltottak a koronavírus miatt. Az Egyesült Államokban és Európában számos sörfőzde kezdett például fertőtlenítőszereket készíteni, így felhasználva az eddig melléktermékként keletkező alkoholt. A Louis Vuitton luxusmárka tulajdonosa, az LVMH is kézfertőtlenítő gyártásába fogott, az elektromos autók gyártásával foglalkozó BYD pedig napi 5 millió arcmaszk legyártásával száll be a koronavírus elleni harcba.

Magyarországon talán a MOL a legnagyobb cég, amely extrém sebességgel váltott: ők szélvédőmosó helyett most kéz- és felületfertőtlenítő szereket gyártanak almásfüzítői üzemükben. De tudunk olyan cégtulajdonosról is Csanda Gergely személyében, aki hétfőn még az ország egyik legfontosabb rendezvényszervezője volt, kedden pedig már zöldséget és gyümölcsöt szállított ki. Hozzá hasonló a bajai Foto Reklámügynökség Kft. története is, akik arcpajzsok gyártásába kezdtek. A védőfelszerelések ára náluk éppen annyi, amivel meg tudják tartani a munkaerőjüket, de így is jóval a nemzetközi konkurencia alatt vannak.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?