RETRO RÁDIÓ

Olcsóbbak lettek a hitelek - mutatjuk, hogy mennyivel!

MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2024. 01. 05. 10:30

2024. január 1-től alaposan megváltoznak a hitelek feltételei. Többek között olcsóbbak lettek, és kisebb önrész is elég az igényléshez bizonyos esetekben. Mutatjuk a legnépszerűbb hitelek idei feltételeit.

Az idei hitelpiac merőben más, mint a tavalyi volt. Többek között jóval olcsóbbak lettek a lakáshitelek a kamatplafonnak köszönhetően, emelkedett a Babaváró, a falusi CSOK és a CSOK (mostani nevén CSOK Plusz) összege is, emellett kisebb önrésszel is lehet jelzálogkölcsönt felvenni.

kölcsön, hitel, spórol, persely
Mutatjuk a legnépszerűbb hitelek idei feltételeit. Fotó: Ake Studio / Shutterstock

Már igényelhető az új CSOK Plusz

Idén már nem lehet igényelni a régi Családi Otthonteremtési Kedvezményeket (CSOK), helyette az állami támogatásból támogatott hitelkonstrukcióvá változtatott CSOK Plusz segíti a családok otthonteremtését. Aki ilyen hitelt igényelne, az egy gyermek vállalásával 15, két gyermek vállalásával 30, három gyermek vállalásával 50 millió forint kamattámogatott, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakáshitelt vehet fel. További részletek ezzel kapcsolatban itt olvashatók.

A falus CSOK még mindig elérhető

Sőt, bővítették is a programot. 2024. január 1-től ugyanis új építésű ingatlanra is fel lehet venni a támogatást, ráadásul a korábbinál lényegesen magasabb támogatási összeget igényelhetnek azok, akik a 2630 preferált kistelepülés egyikén vesznek használt ingatlant:

  • egy gyermek után a korábbi 600 ezer forint helyett 1 millió,
  • két gyermek után a korábbi 2,6 millió forint helyett 4 millió,
  • három gyermek után a korábbi 10 millió helyett 15 millió forint támogatás igényelhető.

A támogatási összegnek legfeljebb a felét lehet a vételár kifizetésére fordítani, a fennmaradó részt bővítésre, korszerűsítésre kell költeni - emlékeztet a Bank360.hu. Új építésű ingatlanok esetén a támogatási összeg 600.000, 2,6 millió és 10 millió forint lehet, a gyermekek számától függően. A falusi CSOK mellé igényelhető kamattámogatott kölcsön összege két gyermek után legfeljebb 10, három gyermek után legfeljebb 15 millió forint lehet.

Szigorúbbak a babaváró hitel feltételei

Mostantól már csak azok a fiatal házaspárok vehetik igénybe a támogatást, ahol a házaspár nő tagja 30 év alatti, annyi könnyítéssel, hogy 2024-ben a 30-40 év közöttiek abban az esetben folyamodhatnak a kamatmentes kölcsönért, ha igazolják legalább 12 hetes várandósságukat. 2025-ben már erre sem lesz lehetőség, és csak a 30 évnél fiatalabbak tudják majd felvenni a kölcsönt. Jó hír viszont, hogy a babaváró hitel maximális összege a korábbi 10 millió forint helyett 11 millió forintra nőtt januártól.

hitel, kamat, bankkártya, bank, vásárlás, laptop, webshop, külföldi webshop, szinglik napja
Olcsóbbak lettek a lakáshitelek is. Fotó: Ivan Kruk / Shuterstock

Olcsóbbak lettek a lakáshitelek

Tavaly októberben önkéntes kamatplafont vezetett be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Azóta a bankok - amik alkalmazzák -, 8,5% alá kezdték el levinni a lakáscélú jelzáloghitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). 2024. január 1-től pedig még tovább csökkent a kamatplafon: a bankok által már meghirdetett új kamatfeltételek alapján az ajánlatok többsége 6,7 és 7,3 közötti THM-mel kínálja a lakáshitelt az átlagos keresetű ügyfeleknek.

Bank

Kamatperiódus

Normál kamat

Legkedvezőbb kamat

CIB10 évig fix kamat6,89%6,69%
Erste10 évig fix kamat6,84%5,54%
Gránit10 évig fix kamat6,80%6,80%
K&H10 évig fix kamat6,89%5,99%
MBH10 évig fix kamat6,79%6,24%
OTPVégig fix kamat6,87%6,77%
Raiffeisen10 évig fix kamat6,99%6,64%
UniCredit10 évig fix kamat7,81%6,65%

Forrás: bankmonitor.hu

Kevesebb önerő is elég 

2024. január elsejétől a 41. életévüket még be nem töltött hiteligénylőknek és adóstársaiknak elég lesz 10% önerőt előteremteniük, vagyis a lakóingatlan értékének 90 százalékát is elérheti az építésre vagy vásárlásra nyújtott lakáshitel összege az általánosan előírt 80 százalék helyett. Ez azonban bankonként, az ügyfelek jövedelmétől és a konkrét ingatlantól függően is változhat. Az új szabály a kedvezményes és támogatott lakáshitelekre egyaránt érvényes.

Csökkent a maximális törvényi THM

A hitelező pénzintézetek a törvény szerint nem nyújthatnak olyan kölcsönt a fogyasztóknak, amelynek teljes hiteldíj mutatója (THM) meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét. Erről itt írtunk részletesen.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.