Létrehozva: 2023.01.01.

Mit tegyek, ha tönkrement az akciós termékem?

Attól függ, hogy boltban vagy az interneten vásároltunk, illetve attól is, hogy mennyivel a vásárlás időpontja után hibásodik meg a leakciózott termék.

A kereskedőknek jótállást, illetve szavatosságot kell vállalnia az eladott termékekre az értékesítés pillanatától, de nem a végtelenségig. Ez az akciós, leárazott termékekre is vonatkozik? Kell a blokk is, hogy érvényesítsük a jogainkat, és egyáltalán: mihez van jogunk, ha elromlik, amit vettünk? Íme a válaszok.

Fotó: Huszár Márk

Garancia, jótállás

Először is azzal érdemes tisztában lenni, hogy mit jelent az, hogy egy termék garanciális. A jog szerint semmit, ugyanis olyan, hogy garancia a magyar jogban nem létezik. Létezik viszont az üzletekben vásárolt termékekre érvényes kötelező jótállás és kötelező szavatosság. A 100 ezer forint alatti termékekre 1 év, a 100-250 ezer forintba kerülő cikkekre 2 év, a 250 ezernél drágábbakra pedig 3 év kötelező jótállást kell adniuk a kereskedőknek. Vagyis ha elromlik amit vettünk, akkor ennyi időn keresztül kérhetjük a termék javítását, cseréjét, árleszállítását vagy legvégső esetben a vételár visszafizetését.

Ezekre a termékekre is jár garancia

A sávos jótállás bevezetése mellett 2021 óta a ​10.000 forintnál drágább nyílászárók​ra -ablakokra, ajtókra, garázsajtók​ra, redőnyökre, reluxákra, napellenzőkre-, kamerás figyelőrendszerekre, ​kaputelefon​okra, kádakra, csapokra, ​zuhanykabin​okra, napelemekre, napkollektorokra és az azokból létrehozott rendszerekre, elektromos rollerekre, drónokra is jár garancia. Kivételek is vannak: nem vonatkozik a sávos jótállás az elektromos kerékpár​okra, elektromos rollerekre​, quad​okra,​ motorkerékpár​okra​, segédmotoros kerékpár​okra, személygépkocsi​kra,​ lakóautó​kra​ és lakókocsi​kra sem.

És mi a helyzet a leértékelt termékekkel, azokra is jár?

Az akciós termékre, szolgáltatásra is az általános szavatossági-jótállási előírások és panaszkezelési szabályok vonatkoznak. Vagyis ha kiderül, hogy hibás egy termék, az akciós ár ellenére ugyanúgy lehet reklamálni. Üzletben vásárolt termék esetén ilyenkor elsősorban ingyenes javítás vagy csere, másodsorban a vételár leszállítása vagy teljes visszafizetése jöhet szóba. Online vásárolt termék esetén könnyebb a dolgunk. Ha hibás vagy nem tetszik a termék van 14 napunk visszaküldeni és visszakapjuk a pénzt. Kivétel azonban itt is van: az akciós terméket akkor nem cserélik ki, ha a vevő szándékosan szépséghibás terméket vett, és ezt akarja megreklamálni.

Fotó: Ádám János

Kell a blokk a jótállás érvényesítéséhez?

Nem. Ha egy kereskedő a jótállási igényünket csak számla, vagy nyugta ellenében teljesítené, nem jár el jogszerűen, ehhez ugyanis kizárólag a jótállási jegyre van szükség. Sőt, a jogszabály alapján a kereskedő az eredeti csomagolást sem követelheti.

Így működik hivatalosan a folyamat

Be kell jelenteni a hibát a kereskedőnek, amiről jegyzőkönyvet kell felvenni, annak másolatát pedig haladéktalanul meg kell kapjuk. Ha a vállalkozás a hiba bejelentésekor nem tud nyilatkozni arról, mi lesz most, akkor 5 munkanapja van arra, hogy a jegyzőkönyvet lezárva nyilatkozzon: elutasítja vagy teljesíti az igényünket, ami ugye lehet javítás, csere, árleszállítás vagy végső soron pénzvisszafizetés. A 10 kg-nál nehezebb, jótállásra kötelezett termékek esetében a helyszíni kiszállás is legkésőbb 5 munkanapon belül kell, hogy megtörténjen, és ott a helyszínen kell a kereskedőnek eldöntenie, hogy teljesíti, vagy elutasítja-e az igényünket. Amennyiben pedig szállítani kell egy 10 kg-nál nehezebb dolgot, azt a kereskedőnek kell megoldani.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal