tóth gabi
A Halloween és a sütőtökrémleves időszakának közeledtével összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az itthoni tökkínálatról.
Vannak tökfajták, amik egy része igazi csemegének számít, míg más fajok csak dísznek vagy töklámpásnak használhatók. Sajnos könnyű összekeverni a dísztököt az ehetővel, ráadásul nem egyszer a boltban is egymás mellé helyezik őket. Mekkora baj lehet, ha véletlenül dísztököt sütünk és eszünk meg, illetve melyik tökfajtát vegyük, ha igazán finomat szeretnénk fogyasztani? Íme a válaszok!
Az olyan tökfajták, amiket például Halloweenkor használnak az emberek dekorációnak, toxikus vegyületeket tartalmazhatnak. Fogyasztása már kis mennyiségben is igen kellemetlen tüneteket okoz. Mivel a kereskedők van, hogy nem különítik el egyértelműen az ehető tökféléket a dísztököktől, a Nébih szerint fontos, hogy a vásárlók meggyőződjenek az étkezési célra vásárolt termék fogyaszthatóságáról.
A dísztökök kukurbitacinokat tartalmaznak, ami egy toxikus vegyület. Egy falat ilyen vegyületet tartalmazó tök elfogyasztása is gyomorgörcsöt, hányást, hasmenést és kiszáradást okozhat. Ez az anyag ráadásul ellenáll a hőnek, így mindegy, hogy nyersen eszünk egy dísztökből, vagy megsütjük előtte.
A kanadai sütőtök, sonkatök vagy orange tök az egyik legismertebb ennivaló tökfajta. Kapni még bébitököt is, ami nagyon hasonlít a kanadai sütőtökhöz, de kevesebb fűszert igényel. Egyik zöldség héja sem ehető. Sütve fogyasztásra kiváló még a hokkaidó, vagy japán tök, a kiszombori sütőtök és persze a nagydobosi sütőtök, amit egy időben még a New York-i tőzsdén is jegyeztek.
Több európai ország jelezte az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak, hogy évről-évre növekszik a tökfélék miatti ételmérgezések száma. Ennek egyik oka, hogy a boltban nem mindig egyértelmű melyik tök ehető, és melyik nem. A megbetegedéseket csaknem 40%-ban a boltban vásárolt, 60%-ban pedig az otthon termesztett tökfélék fogyasztása okozta. A legkritikusabb időszak ősszel van, mivel ilyenkor megnő a kereslet a dekorációs célra termesztett dísztökök iránit kereslet, amiről nem mindenki tudja, hogy nem ehető.
A dísztökök arról ismerhető fel, hogy élénk, változatos a színük, furcsa, szokatlan az alakjuk és általában kisebbek ehető társaiknál, a héjuk pedig kemény.
Mielőtt tököt vásárolunk, jó, ha tudjuk mire szeretnénk majd felhasználni. Némelyik fajtát ugyanis főzni jó, némelyiket sütni, megint másikat pedig pálinkának vagy lekvárnak érdemes megvenni. Ha könnyen bele tudjuk nyomni a körmünket a tök héjába, akkor éretlen. Az ilyen tököt inkább ne vegyük meg. Az érett tök szára száraz. Ha nem tudjuk eldönteni, hogy a kosarunkban lévő tök ehető-e vagy sem, inkább kérdezzünk rá. Arra is figyeljünk, hogy a legtöbb tökfajtának nem ehető a héja, viszont például a japán sütőtöké igen, így próbáljunk ép felületű darabot választani.
A tökfőzelékhez, lekvárhoz való tökfajták az Isten gyalulta-, spagetti-, vagy laskatök, ausztrál spagetti tök, boglárka vagy buttercup tök és a spárgatök.