tóth gabi
Rengeteg téves információ terjed a lakásbérbeadással kapcsolatban az interneten. Sem a bérlők, sem a bérbeadók nincsenek tisztában néhány alapvetéssel.
Be kell-e jelenteni például a bérlőt a lakásba? A tulajdonos beleegyezése is kell a lakcímbejelentéshez? Elég egy sima bérleti szerződés? Akinek lejár a bérleti szerződése, nem fizet bérleti díjat, azt kirakhatja a rendőrség a lakásból? Íme a válaszok!
Nem, sőt, egy ügyvéd által írt is kevés lesz. A legbiztonságosabb, ha a teljes bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglalják, vagy a bérlő közjegyzői okiratba foglalt ún. kiköltözési nyilatkozatot tesz.
Nem, elég hozzá a bérleti szerződés, főleg ha az közjegyzői okiratban van. Vagyis főbérlő nem tagadhatja meg az albérlőjétől, hogy az bejelentkezzen a lakásba, hogy háziorvost válthasson vagy másik óvodába, iskolába írathassa a gyermekét. A lakcím-bejelentést bármelyik okmányirodában meg lehet tenni két tanús bérleti szerződéssel vagy előre kitöltött lakcím-bejelentő lappal.
Attól, hogy valaki be van jelentkezve (ez a tartózkodási helye a lakcímkártyán) egy lakásba, nem jelenti azt, hogy joga is van a lakást használni. A jogcímet bérleti szerződéssel vagy hatósági, bírósági határozattal lehet igazolni.
Nem. Kizárólag a bíróság dönthet úgy, hogy kirakat valakit egy lakásból, még akkor is, ha az illető illegálisan tartózkodik ott. Éppen az ilyen helyzetek miatt kell közjegyző előtt bérleti szerződést kötni. Akinek ugyanis közjegyző ellenjegyezte a bérleti szerződését, annak nem kell lakáskiürítési pert indítania a nem fizető lakó ellen, elég egy végrehajtási eljárást indítania. Ez sokkal gyorsabb.
A közüzemi számlák befizetésére két megoldás van: vagy átíratjuk a béről nevére és akkor neki jön a csekk, vagy marad a tulajdonos nevén, de a bérlő fizeti a rezsit. Egyik megoldás sem 100%-ig biztonságos. A harmadik és egyben legjobb megoldás az úgynevezett előrefizetős mérőóra telepítése. Ennek a költsége kisebb, mint egy havi bérleti díj és így elkerülhető a túlfogyasztás és a tartozás felhalmozása is.
Egy bizonyos pontig igen, kérhet például akár háromhavi kauciót is, vagy megtilthatja, hogy kisállatot tartsunk a lakásban (szerződésbe kell foglalni), de például nem tagadhatja meg tőlünk az albérlést azért, mert egy bizonyos helyen dolgozunk, vagy épp gyermeket készülünk vállalni. Ha mégis megteszi, az Alapvető Jogok Biztosához fordulhatunk.