tóth gabi
Ahhoz, hogy az elültetni kívánt növényeink jól érezzék magukat, jó ha tudjuk, hogyan válasszuk ki számukra a megfelelő virágföldet.
Legyen akár csak egy kicsi teraszunk vagy egy nagyobb kertünk, a virágzó növények otthonunk igazi díszei lehetnek. A szép virágokhoz pedig nem kell mást, mint fény, hő, víz és megfelelő föld. Ez utóbbi kiválasztásában segít a következő összeállítás.
A jó minőségű virágföld tápanyagban gazdag és megfelelő pH-értékkel rendelkezik. A kémhatás jelentősége, hogy a növény csak akkor tudja felvenni a tápanyagokat a talajból, ha az számára megfelelő pH-értékkel bír-olvasható a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) összeállításában. Vagyis a jó föld megfelelő PH-értékkel bír, az állaga levegős, biztosítva a gyökerek szellőzését, könnyen morzsálódik, ugyanakkor egyenletes összetételű és jó a víz megtartó képessége is.
A virágföldek különféle összetevőkből, jellemzően humuszból, homokból, tőzegből, agyagból, kőzettörmelékből és egyéb adalékokból állnak. Az, hogy a föld mennyire tömör, milyen a pH-értéke, milyen a vízmegtartó és vízáteresztő képessége, mind-mind az összetételtől függ.
Kémhatásuk alapján a virágföldeket 3 csoportra oszthatjuk. Az A típus enyhén savas és a mészkerülő növények számára ideális választás, mint például a rododendron, a hortenzia vagy a ciklámen. A B típussal a semleges kémhatású földeket jelölik. Ezt a típust ismerhetjük úgy is, mint általános virágföldet, nem véletlenül, hiszen a legtöbb növény számára ideális választást jelenthet. A C-típus pedig az enyhén lúgos föld, és a mészigényes növények kedvelik, mint a leander, a rozmaring vagy a szegfűfélék. Ezeken kívül pedig léteznek még speciális virágföldek is, amik például a kaktuszoknak, örökzöldeknek, szobanövényeknek, balkonnövényeknek vagy palántáknak valók.
Igaz, hogy jogszabály írja elő, mi az aminek minimum benne kell lennie a virágföldekben, de a földek előállításához szükséges alapanyagok minősége változó lehet. Így a termékek még azonos márka esetében sem lehetnek mindig ugyanolyan minőségűek. Mit tehetünk? Ha nem nő megfelelően az adott földben a növény, vásároljunk nekik megfelelő tápoldatot vagy egyéb kertészeti terméket, és a megfelelő időben ne féljünk le cserélni azok földjét.
Virágföld | Ár | Kiszerelés | Beszerzési hely | Súly | Kémhatás |
Florimo | 2090 Ft | 50l | Transvidia.hu | 20kg | A |
Gardenfocus | 1290 Ft | 50l | Bauhaus | 25kg | A |
Compo Sana | 4990 Ft | 40l | Gardino.hu | 16,7 kg | A |
Permi Vit | 1810 Ft | 40l | Onlinegazda.hu | 10,7 kg | B |
Biorgmix | 799 Ft | 50l | Praktiker | 21kg | A |
Garri | 1499 Ft | 50l | OBI | 20,1kg | B |
Mr. Garden | 2390 Ft | 50l | Praktiker | 19kg | A |
Forrás: FÉBÉSZ |