RETRO RÁDIÓ

Ezt tedd, ha balesetet szenvedtél

Ezt tedd, ha balesetet szenvedtél
MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2022. 03. 05. 12:20

A katasztrófavédelem pontról pontra összegyűjtötte, mi a teendő, ha valaki balesetezik. Azt is közzétették, mit kell mondani ilyen helyzetben a központi segélyhívón.

2021-ben összesen 14.194 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt a rendőrség friss adatai szerint. Vagyis ha egyenlően osztjuk el, napi szinten legalább 38. Ebből is látszik, hogy fontos mindenkinek tisztában lennie a teendőkkel egy ilyen esetben.

Fotó: baleset-info

Ezt tegyük, ha balesetet szenvedtünk

Ilyenkor olyan, mintha megállna az idő, kell pár másodperc, míg utolérjük a történéseket. Miután magunkhoz tértünk ellenőrizzük, hogy megsérültünk-e, vagy a mellettünk ülők megsérültek-e. Ezután forgassuk, mozdítsuk, tapogassuk meg a végtagjainkat, ha tudjuk. Beszéljünk az utastársainkhoz, ha megtaláljuk a szavakat. Nézzünk körül, hogy veszélyezteti-e valami az életünket: kidőlt fa, oszlop, csöpögő ismeretlen anyag, lángok, járművek, vonat, bármi. Ezt követően, ha tudjuk hagyjuk el a járművet és hívjuk a 112-t, és számoljunk be az imént említett ellenőrzés sorozat fejleményeiről. Csak ezután értesítsük a hozzátartozókat!

Ezt tegyük, ha nem mi szenvedtünk balesetet

Ha az orrunk előtt történik egy baleset, nézzük meg, hogy van-e sérült. Kérjünk segítséget a 112-es segélyhívón és beszéljünk a sérülthöz, ha szüksége van valamire, segítsünk neki, de ne mozdítsuk el, és ne csináljunk olyat, amihez nem értünk-tanácsolja a katasztrófavédelem. Amint megérkezik a segítség, tájékoztassuk őket a részletekről. Ilyen esetben vihetünk a sérülthöz vizet, takarót, lámpát, bármit, amire szükség lehet, de úgyis a szakemberek mondják majd meg, mit csinálhatunk.

Fotó: Milan Ivanic

Ezt kell elmondani a telefonban, ha hívjuk a 112-t

Sokan még a saját nevüket is elfelejtik, ha hirtelen sokkhatás éri őket. Pedig ennyit legalább nem árt tudni, ha segítségre van szükségünk. Ezzel kell ugyanis kezdeni a segélyhívóval folytatott beszélgetést. Ezt követően pedig mondjuk el, milyen számon tudnak elérni bennünket, valamint, hogy hol történt a baleset vagy tűzeset. Ha nem tudjuk, keressünk a közelben jellegzetes épületet vagy tárgyat, amelyhez viszonyítva meg tudjuk határozni a helyzetünket. Mondjuk el a telefonban

  • pontosan mi történt, mi ég;
  • vannak-e emberek életveszélyben, történt-e sérülés, haláleset;
  • hány jármű érintett a balesetben, keletkezett-e tűz;
  • az autóba beszorult-e valaki;
  • szivárog vagy folyik-e az üzemanyag;
  • látunk-e narancssárga táblát a járművön, ha igen, milyen számok állnak a narancssárga táblán;
  • folyt ki valamilyen anyag?

SMS-t is lehet küldeni a segélykérő központnak!

  • Ha így kér valaki segítséget, a következő információkat kell közölnie a szöveges üzenetben:
  • mi történt? (tűzeset vagy baleset),
  • hol történt? (pontos cím),
  • van-e veszélyben emberélet?
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.