1 éve

Ki kell kapcsolni a mobilt, ha villámlani kezd? Ezt tuti nem tudtad

A villámlás nem vicc, főleg a szabadban, sokan mégsem tudják, hogy mit kell ilyenkor tenni, és mi az, amit nem szabad. Jön a viharok időszaka, érdemes rá felkészülni!

Magyarországon évente átlagosan 20 és 40 közé tehető azoknak az embereknek a száma, akiket közvetlenül vagy közvetett módon villámcsapás ér. Az esetek túlnyomó részt a szabadban történnek, és az áldozatok nagy része vízparton és sík terepen szenvedi el az egyébként elővigyázatossággal legtöbbször megelőzhető szerencsétlenséget. Mit tegyünk és mit ne, ha rosszra fordul az idő?

Mit tegyünk ha villámlani kezd?

Ha a villámlás és a mennydörgés között kevesebb mint 15 másodperc telik el, mi pedig épp a szabadban vagyunk, kevesebb, mint 5 km van köztünk és a villámok között – hívja fel a figyelmet a Turista Magazin. Ilyen esetben ha tehetjük, mindig keressünk biztonságos menedéket, és várjuk meg, míg a vihar elvonul. Egy kis érdekesség: a villámcsapások nagyjából 10 százaléka verőfényes, kék égbolt mellett következik be, akár 15 km-re a vihartól.

Mire figyeljünk a víz közlében?

A nyílt vízen fokozottan ki vagyunk téve a villámcsapásoknak. A víz ráadásul vonzza és jól vezeti az áramot. Ezért ha jön a vihar, haladéktalanul jöjjünk ki a vízből, mert az áramütés veszélye akkor is fenn áll, ha nem közvetlen belénk, hanem tőlünk távolabb csap le a villám. Ha csónakból, vagy partról horgászunk, azonnal csukjuk össze és fektessük le a horgászbotokat, mert azok a nyílt vízen villámhárítóként működnek. Bármilyen vízi járművel is tartózkodunk a vízen (pl. vitorlás hajó vagy gumicsónak), még a vihar kitörése előtt igyekezzünk kikötni a parton. Többek között ezért is fontos az elővigyázatosság és a megelőzés.

Mit kell tenni sík terepen?

Ha nem sikerül védett helyre menekülnünk, próbáljunk minél alacsonyabb pontot keresni, és kerülni a vízpartok közelségét, a vízátfolyásos, nedves felületeket. Semmiképpen se tartózkodjunk magas épületben vagy kiemelkedő tárgyak közelében. Ha nincs más választásunk, összezárt lábakkal, lábujjhegyen guggoljunk le a sarkunkat összeérintve, és nyakunkat behúzva fogjuk be a fülünket, ezzel is csökkentve a halláskárosodás veszélyét. Ne hasaljunk vagy üljünk le a földre, mert minél kisebb felületen érintkezünk a talajjal, annál biztonságosabb!

Mire figyeljünk az erdőben?

A sík terephez képest az erdőben nagyobb biztonságban vagyunk, de a magas fák itt is bevonzhatják a villámokat. Különösen veszélyes közvetlenül a fák törzsének támaszkodni, vagy közvetlenül mellé állni.

Tévhitek a villámlással kapcsolatban

Tévhitek a villámcsapással kapcsolatban

  • Nincs mitől tartanunk, ha tiszta az ég. Tévedés, nem alaptalan az a közmondás, hogy „Mint derült égből a villám”.
  • Vihar esetén ki kell kapcsolnunk a mobiltelefont, mert a rádióhullámok vonzzák a villámokat. Ez sem igaz.
  • A villám mindig a legmagasabb pontot célozza meg. Valójában nem mindig.
  • Le kell kapcsolni a villanyt az épületben, hogy ne vágjon bele a villám. Ez sem így van.
  • Nem szabad futni, mert a mozgó embert könnyebben eléri a villám. Tévedés.
  • A villámcsapást szenvedett emberhez nem szabad hozzáérni, mert megráz. Veszélyes tévhit.
  • Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Megtudtuk a Szigeten, milyen amikor a sztárok a magyar nyelvvel küzdenek

    origo.hu

    Az Onlyfans-modellt vádolják barátja meggyilkolásával Floridában - videó

    metropol.hu

    Őrjöngő tömeg fogadta Kordáékat a Szigeten – Fotó!

    magyarnemzet.hu

    Szokatlan helyről kapott dicséretet Orbán Viktor dallasi beszéde

    ripost.hu

    Lecsúszott a törölközője, lesd meg az érzéki álomnő meztelen testét

    mandiner.hu

    Így búcsúztatta el a Kontra Jakab Pétert (videó) (videó)

    mandiner.hu

    Küzdenek az orvosok a Szigeten lezuhant artista lábáért

    lakaskultura.hu

    Ha mindent újra kell kezdeni: otthondekorálás friss szingliként

    life.hu

    Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

    ripost.hu

    4 csillagjegy, akik mágnesként vonzzák magukhoz a pénzt

    ripost.hu

    Most már biztos, hogy összejött az ismert énekes és a magyar sztáranyuka

    ripost.hu

    Dancing with the Stars: ezt mondta Csuti Kulcsár Edina szerepléséről

    További cikkek

    MANI

    Sokan eszik, pedig irtani kéne - tények és tévhitek a parlagfűről

    MANI

    Rezsicsökkentés: akár 60%-ot is spórolhatunk hőszivattyúval

    MANI

    Rezsicsökkentés: Így alakítható társasházzá a családi ház

    MANI

    Tényleg megéri napelemet venni?

    MANI

    Iskolakezdés: ha hitelből oldanád meg, erre számíts

    MANI

    Mire elég 210kWh áram?

    MANI

    Ha ezekre figyelsz, nem verhetnek át a tűzifával!

    MANI

    Iskolakezdés: idén is több tízezres támogatást lehet igényelni