tóth gabi
Kiderült, pontosan kik vehetik igénybe a kamatmentes hitelt, ahogy az is, hogy mik a kölcsön jellemzői. Ezt érdemes tudni a kormány Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönéről.
A maximális igényelhető hitelösszeg legfeljebb 10 millió forint lesz, a minimális hitelösszeg pedig 1 millió forint. A megítélt összeget bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készlet finanszírozására egyaránt fel lehet majd használni.
A hitel kamata 0% lesz, a futamidő pedig 10 év, amiből az első három évben egy forintot sem kell törleszteni. Ennyi ugyanis az úgynevezett türelmi idő. A lehetőség elindulását idén márciusra tervezik.
Egy nemrégiben a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram első körének keretösszege 100 milliárd forint, amit az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásával biztosít a kormány. A hitelt a vállalkozások az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Pontok hálózatában igényelhetik.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: az első csomag 40 ezer vállalkozást tud elérni. Az elnök beszélt arról is, hogy a második körben a terveik szerint megint 100 milliárd forint lesz elérhető. A harmadik körben pedig az idén ősszel induló vállalkozásoknak tennék lehetővé a kedvezményes konstrukciót.
Elsősorban a válságtól sújtott ágazatokban működő vállalkozások. Az igénylést tevékenységi körhöz, vagyis TEÁOR számhoz kötik. A lehetséges igénylők köre a következő:
A program első szakaszába bekerült vállalkozások
Tevékenység
TEÁOR
Tevékenység
TEÁOR
Éttermi, mozgó vendéglátás
5610
Rendezvényi étkeztetés
5621
Italszolgáltatás
5630
Filmvetítés
5914
Konferencia, kereskedelmi
bemutató szervezése
8230
Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése
9104
Előadó-művészet
9001
Előadó-művészetet kiegészítő
9002
Szállodai szolgáltatás
5510
Múzeumi tevékenység
9102
Sport és szabadidős képzés
8551
Sportlétesítmény működtetése
9311
Sportegyesületi tevékenységet
9312
Testedzési szolgáltatás
9313
Egyéb sporttevékenység
9319
Vidámparki, szórakoztatóparki
9321
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
4939
M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
9329
Művészeti létesítmények működtetése
9004
Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
5520
Kempingszolgáltatás
5530
Egyéb szálláshely szolgáltatás
5590
Utazásközvetítés
7911
Utazásszervezés
7912
Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
9604
Forrás: MNB
A hiteligénylési és hitelfolyósítási folyamat várhatóan nem lehet majd hosszabb pár napnál. A vállalkozásoknak a hitelképességi vizsgálat során jóval enyhébb követelményeknek kell majd megfelelniük, mint egy piaci vállalkozói hitel igénylése esetén – írja a bank360.hu. Az eddig elhangzottak szerint az MFB igyekszik majd lehető leglazább feltételrendszert kidolgozni.
A hitelképesség vizsgálatnak két kritériuma lesz:
A törlesztés módjáról jelenleg nincs információnk, de ha egyenlő részletekben kellene majd visszafizetni a hitelt, akkor a havi törlesztőrészlet 119.048 Ft lesz, 7 évig.
Nem. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön kizárólag vállalkozások számára érhető majd el.
A várakozások szerint igen, eddig semmilyen ezzel ellentétes információt nem közölt a kormány.