RETRO RÁDIÓ

2,8 milliárdért eladó ez a gyönyörű barokk kastély

2,8 milliárdért eladó ez a gyönyörű barokk kastély
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 05. 04. 20:30

Igazi időutazáson vehet részt az a szerencsés, akit a tulajdonos vendégül lát a Bükkösdi Petrovszky-kastély falai között.

A felújított épületet 1999-ben vásárolta meg egy Ybl-díjas építész, aki alig néhány mesteremberrel, saját kezűleg újította föl a legmagasabb műemlékvédelem alatt álló barokk épületegyüttest, amely ma 2,8 milliárd forintért várja új gazdáját.

Fotó: Jakab Csaba

Az építész nem csak az 1786-ban épült kastélyért, de a műkincsekért is rajong, így belépve az ember valóban a régmúlt időkben érezheti magát, hiszen minden berendezési tárgy azokból az időkből származik, amikor Bükkösdön megfordult a főúri társadalom színe-java. A díszteremben ott áll Erzsébet királyné, vagyis Sissi fésülködőasztala, de a legendás királynő egykori ágya is a kastély hálószobáját díszíti. A kastély két korhű zongorája közül pedig az egyiken egykor maga Bartók Béla írta remekműveit. A kertben ott áll öreg platánfa, amit még Vörösmarty Mihály ültetett.

Fotó: Jakab Csaba

Állami gazdaság és nevelőintézet is volt a kastélyban

A barokk építészeti remekmű azonban nem csak pompát látott fennállása 234 éve alatt. 1803-ban meghalt az utolsó Petrovszky, akinek a felesége, Ida 1832-ig birtokolta a kastélyt. Halála után a Jeszenszky család örökölte oldalágon. 1949-ben államosították a területet és állami gazdaságot alakítottak ki a kastélyból és a hozzá tartozó területből. Behajtottak 1500 birkát az épületbe. A díszteremből lett az állatorvosi szoba, mellette pedig az ellető kapott helyet. Ezekben az években leromlott a kastély állapota. 1956-ban nevelőintézet lett a kastélyból. 40 éven át voltak itt a gyerekek, majd három éven át üresen állt, amíg a mostani tulajdonosa meg nem vette és nem kezdte meg a felújítást.

Fotó: Jakab Csaba

Sissi hálószobájában állt ez az ágy, amit 1906-ban ajándékozott el Ferenc József a turai Schossberger báró feleségének. 1992-ben került az építész birtokába, aki egy BÁV aukción talált rá. Természetesen ma már csak dísztárgyként funkcionál.

Fotó: Jakab Csaba

A 16 hektáros kert egyik éke a hatalmas platánfa, amit maga Vörösmarty Mihály ültetett, aki Perczel Mór házitanítója volt és a '48-as szabadságharc után szegődött ide Bonyhádról. Az író-költő két éven át állt a Jeszenszky család szolgálatában.

Fotó: Jakab Csaba

A kastély díszterme igazi ritkaság, hiszen mindkét oldalán három-három hatalmas ablakkal rendelkezik. Az 1700-as években az ablakok száma jelezte a család elismertségét és csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy egy oldalon két ablaknál többet építsenek a kastélyaikba.

Fotó: Jakab Csaba

A kastély parkjában áll egy apró kápolna is, amit 1739-ben, jóval a kastély építése előtt szenteltek fel. A karzatra vezető lépcsőt a mai napig megőrizték eredeti állapotában.

Fotó: Jakab Csaba

Az épületegyüttes mögött található egy földalatti kripta is, ahol a Petrovszky és a Jeszenszky család jeles képviselőinek földi maradványait őrzik a falba vájt kamrák.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.