RETRO RÁDIÓ

Elkészült az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu között

Elkészült az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu között
P. Petra
Szerző
P. Petra
Létrehozva2018. 12. 19. 12:44

Immár nem dübörögnek Debrecenben az utakat erõsen rongáló kamionok, hiszen elkészült az M35-ös autópálya. Hamarosan az M4-es autópálya egy rövid, 1,5 km-es szakasza is megépül.

Lassan tizenkét éve, hogy befejeződött az M3-as autópálya építése Debrecenig. A folytatást az M35 két ütemben megépülő 24,1 km hosszú szakasza jelenti, mely gyorsforgalmi összeköttetést teremt Debrecen és Berettyóújfalu között. A munkálatok 2016 nyarán indultak el mindkét szakaszon. Másfél éves munkálatok után 2017. decemberében a rövidebb autópálya-szakaszt már át is adták. A 4. számú főút és a 481. számú főút közötti szakasz 5,4 kilométer hosszan, 2×2 forgalmi sávval, leállósávval, középső elválasztósávval épült meg. A beruházás keretében 5,5 km hosszan, új nyomvonalon elkészült a 481. számú főút is, ami a 47. számú főúttal köti össze az M35-ös autópályát. Az I. ütem befejezése óta mind a 4. számú főúton, mind az M35 autópályán haladó teher- és tranzitforgalom elkerüli már Debrecen városát.

A II. ütem építése még tart, ám december közepére a 481. számú főút – Berettyóújfalu közötti részen elkészül a 18,7 kilométeres 2×2 forgalmi sávos autópálya leállósávval, és egy középső elválasztósávval. A fejlesztés keretében egy csomópont létesül az M35 autópálya és a Hajdúszovát–Derecske összekötő keresztezésében, ám ez nem a nyomvonal szintjében valósul meg. Mikepércsnél egy egyszerűbb, Derecskénél pedig egy komplex pihenőhelyet alakítanak ki. A projekt részeként az M4 autópálya egy rövid, 1,5 kilométeres szakasza is megépül.

Az M35-ös autópálya megvalósulásának egyik legnagyobb jelentőségét az adja, hogy közvetlen kapcsolatot teremt Felvidék és Észak-Erdély között. A beruházás továbbá biztosítja Hajdú-Bihar megye településeinek nagytérségi összeköttetését, valamint a határon túli városok és megyék kényelmes elérését.

Az M35-ös autópálya 4. számú főút – Berettyóújfalu közötti szakasza az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki közötti szakasszal együtt a Transzeurópai Közlekedési Hálózat részeként a Balti-tengert a Fekete-tengerrel összekötő távlati gyorsforgalmi vonalon belül a Kassa–Debrecen–Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolatot is biztosítani fogja.

Az úthálózat kialakításával várhatóan javul a régió versenyképessége, ami elősegítheti a foglalkoztatás bővülését is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.