RETRO RÁDIÓ

M30: megvannak a Miskolc-Tornyosnémeti szakasz kivitelezői

Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2018. 02. 01. 12:22

Az összesen 56 kilométernyi autópálya három szakaszban épül meg, teljessé teszi az M3-as és a szlovák határ, egyben Miskolc és Kassa gyorsforgalmi összeköttetését.

A TED-en kihirdették az M30-as autópálya újabb szakaszára kiírt közbeszerzés eredményét. A hirdetmény szerint a Miskolcot az EuroAszfalt Kft. által nemrég átadott, határ melletti szakasszal összekötő útvonal három részben valósul meg:

  • az első 10,4 kilométert a 30+100-as és a 40+500-as kilométer szelvények között a STRABAG Építő Kft. és a STRABAG AG konzorciuma;
  • a 24,2 kilométeres második szakaszt a 40+500-as és a 64+700-as között  a Colas Út Zrt. és a Colas Hungária Zrt. közös ajánlattevőként;
  • a 22,1 kilométeres harmadik szakaszt a 64+700-as és a 86+848-as között a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. építi meg szintén közös ajánlattevőként.
  • Az M30-as autópálya korábban átadott 30 kilométeres szakasza Miskolcot csatolta be az M3-ashoz. A Miskolc utáni folytatása Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi felével és a Kassára vezető szlovák R4 gyorsforgalmi úttal teremt kapcsolatot, kiváltva a régi 3-as főutat.


    Autópálya mérnökség és kerékpárút is épül 

    A hirdetményből kiderül, mindhárom szakasznál kétszer kétsávos autópálya jön létre 26,6 méteres koronaszélességgel és burkolt üzemi sávval (vagyis leállósávval). A szerződés végleges nettó összértéke az első szakasz esetében 39,944 milliárd forint, a másodiknál 75,394 milliárd, míg a harmadiknál 63,981 milliárd forint.

    Az első 10,4 kilométeres szakasz új nyomvonalon épül meg, két különszintű csomóponttal, négy felüljáróval és három aluljáróval és egy kétoldali tengelysúlymérő állomással.

    A szintén új nyomvonalon létesülő második szakaszon is két különszintű csomópont épül ki, továbbá tíz felüljáró, 11 aluljáró, egy vadátjáró és zajárnyékoló fal. Itt egy kétoldali komplex pihenőhely is létrejön, valamint a nyertes feladata az encsi autópálya mérnökség kivitelezése. Ugyanakkor a projekt részét képezi

    az Abaújdevecser és Forró közötti, az Encs és Forró közötti kerékpárút, továbbá az Encs és Abaújdevecser közötti gyalog-és kerékpárút kivitelezése.

    harmadik szakaszon is két különszintű csomópont épül, valamint 16 felüljáró és négy aluljáró. Itt kettő kétoldali egyszerű pihenőhely is létrejön, valamint zajárnyékoló fal létesül. A projekt részét képezi többek közt hét patak medrének korrekciója is.

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.