RETRO RÁDIÓ

Külföldön is sikeresen terjeszkedik a Diego

Külföldön is sikeresen terjeszkedik a Diego
Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2018. 02. 06. 17:34

A Magyar Franchise Szövetség a szakma legrangosabb elismeréseit február 1-jén adta át. A Külföldön Sikeresen Terjeszkedõ Hazai Hálózat díját idén (második alkalommal) a Diego nyerte el.

A társaság expanziós terveinek megfelelve – a szlovák és román városokban induló új boltok mellett – újabb európai országban bővítette hálózatát: decemberben megnyitotta Csehországban első franchise üzletét; ezzel már 4 országban, 151 áruházzal működik a régió egyik legnagyobb, magyar központú franchise hálózata.

A díj odaítélésben kiemelt szerepet kapott az, hogy a folyamatos fejlesztések és a termékkínálat bővítése mellett tavaly a Diego három európai fővárosban nyitott új franchise áruházakat: Szlovákiában júniusban nyílt meg a második, közel 600 m2 alapterületű áruház a román fővárosban novemberben indult a pozsonyival szinte azonos méretű, harmadik bukaresti bolt, így ez volt a Diego százötvenedik franchise üzlete. A terjeszkedés során decemberben a cég új országhatárt lépett át azzal, hogy megnyitotta Csehország első Diego áruházát, Prága egyik bevásárlónegyedében lévő, 800 m2-t meghaladó üzletében.

 

„2017 több okból is különleges és lendületes volt számunkra. Amellett, hogy 25 évesek lettünk, a hálózat intenzív és extenzív fejlődésen ment keresztül, amit a régióban indult összesen 12 új és megújult Diego áruház is alátámaszt. Az újabb szakmai elismeréshez és a boltnyitások eredményességéhez a meglévő franchise partnereink ajánlásai és tapasztalatai is nagyban hozzájárultak”

– mondta el dr. Vida Zsuzsanna ügyvezető.

Majd hozzátette: terveik szerint 3 éven belül a hazai Diego áruházak száma 100-ra fog nőni, a román (34-ről 62-re) és a szlovák (19-ről 38-ra) boltok mennyisége pedig duplázódik.

A Magyar Franchise Szövetség által a Diegonak odaítélt „Külföldön Sikeresen Terjeszkedő Hazai Hálózat” díja

Ez utóbbiakban – a Diego Akadémia keretein belül – idén ősztől képzési központjait is létrehozza. Expanziós irányaikhoz mérten a társaság 2020-ra 200 franchise rendszerben működő Diego üzlettel és a teljes, négyországos hálózati forgalom 80%-os növekedésével számol.

A Magyar Franchise Szövetség adatai szerint közel 350 franchise hálózat működik Magyarországon, és közel húszezer partnerén keresztül 100 000 embernek biztosít állandó munkahelyet.

A Diego Kft. 1992-ben alakult, 1996-tól építi és bővíti nemzetközi franchise hálózatát. Ma 151 áruház működik a magyarországi (97 franchise, ebből 3 saját üzemeltetésű) boltok mellett Szlovákiában (19) és Romániában (34), így a vásárlók mindhárom országban azonos árszinten és szolgáltatási színvonalon találkoznak a Diego termékkínálatával. A padlóburkoló szakkereskedő láncból az évek során lakberendezési áruházhálózattá vált Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. meghatározó szerepet tölt be a Kárpát-medence laminált padló, darab- és padlószőnyeg, függöny, tapéta és ezek kiegészítő termékeinek piacán. A Diego Magyarország egyik legismertebb márkája, ismertsége meghaladja a 90%-ot, a fogyasztók körében készült korábbi felmérések alapján. A cég számos szakmai elismerésben részesült, mint pl. többszörös MagyarBrands és Superbrands díjas, Az Év Franchise hálózata és átvevője, valamint a Külföldön sikeresen terjeszkedő hazai hálózat címek birtokosa, 2015-ben megkapta a Best Franchisee of the World nemzetközi kitüntetést és ötször nyerte el – 2017-ben pl. a személyes ügyfélkezelés magas színvonaláért – a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban díjat. A társaság központi telephelye és logisztikai központja Dabason van, itt több mint 200 munkatársat foglalkoztat, de a teljes franchise hálózatban közel 1 500 fő dolgozik Diego színekben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.