Többtonnás kövek kiemelésével mentettek meg egy 500 éves hidat

A mostari híd kövei kiemelésének huszadik évfordulójára emlékeztek az A-Híd támogatásával. A cég jogelődje és a magyar katonaság a háború sújtotta Boszniában több hídépítési projektben is együttműködött.

A mostari Öreg Hidat Csontváry Kosztka Tivadar is megfestette, tévesen „A Mostari Római Híd” címmel

Később szerepet cserélve, a Hídépítő munkájával és a katonák támogatásával készült el egy ideiglenes gyalogos híd is a város két oldala között, melyről szintén szó esett a találkozón. A konferencián emellett felidézték a kontingens és a Hídépítő közös munkájában Boszniában elvégzett projektek történetét is, melyek során 1996-ban többek között vasúti hidakat állítottak helyre, igyekezve begyógyítani a polgárháború sebeit.

Közös munkára emlékeztek

A rendezvényen a vállalattól részt vett Sal László vezérigazgató, dr. Veress Róbert főmérnök, illetve a Hídépító korábbi vezérigazgató-helyettese, Zsigmondi András is. Sal László felszólalásában a vállalat szakmai tevékenysége mellett kiemelte az ilyen és hasonló jellegű együttműködések fontosságát. Zsigmondi András szintén felelevenítette a vállalat és a Honvédéség által közösen végzett munkák, a vasúti helyreállítások, a kőkiemelés és a gyalogos híd építésének fontosabb eseményeit. A konferencia bevezető előadását tartó Lévai Miklós nyugállományú ezredes pedig külön kiemelte az A-Híd segítségét az találkozó megvalósításában.

A polgárháborúban megsemmisült kapcsolatok helyreállítása

A konferencián Létai Attila nyugállományú ezredes, az MMK egykori parancsnoka először a kontingens és a Hídépítő a mostari együttműködésen kívüli, szintén Bosznia-Hercegovinában elvégzett projektekről számolt be. Az MMK már majdnem két éve volt az országban, amikor a mostari feladatra sor került, először 414 fővel és több mint 160 technikai eszközzel. A kontingens búvárjai a mostari feladatok előtt már több mint 1500 merülést hajtottak végre.

Az ezredes kiemelte, hogy a kontingens az Una folyón fekvő volinjai és a Sprecánál található boszanszka-petrovószelói vasúti hidakat a Hídépítővel közösen építette fel, ami megfelelő referenciát adott a további együttműködésre. Az ország kelet-nyugati összeköttetését biztosító Tuzla-Banja Luka-Zágráb vasútvonal újból használatra alkalmassá tétele után így, amikor a mostari projekt felmerült, és a vállalat kapcsolatba lépett a magyar honvédséggel, ők szívesen fordultak a békefenntartást és újjáépítést vezető NATO-s erőkhöz a mostari közös feladat tervével.

Az ottomán építészet remeke

A közel ötszáz éve felépült Öreg híd a balkáni ország második legnagyobb városának jelképe, a bosnyákok számára története miatt is különösen fontos jelkép volt. Egyben Mostar városának névadója is (a most szó a szláv nyelvekben a hidat jelenti), a véres polgárháború során a horvát erők tüzérségi támadással tudták csak elpusztítani.

Az 1993 novemberében lerombolt híd újjáépítése 2004-re fejeződött be, és szimbolikus jelentőségű lett. A munka első részét több ország műszaki csapatai közül nagy erőbedobással, gyors reakcióval és a Hídépítő együttműködésével a magyar kontingens végezhette el. Ebben fontos szerepet játszott Veress Róbert, aki a kiemelés és az ideiglenes híd felépítése közben került át a katonai állományból az A-Hídhoz, és a konferencián is felszólalt. A szakember és nyugalmazott alezredes akkor a kontingens főmérnöke volt, ma pedig az A-Hídé.

Egyedülálló művészeti alkotás

A mostari Öreg hidat Veress Róbert a maga nemében egyedülálló művészeti alkotásként jellemezte. Amikor a balkáni török terjeszkedéssel a terület oszmán kézre került, II. Szulejmán szultán (akit Zrínyi Miklós szigetvári ellenfeleként ismerhetünk) elrendelte egy kőhíd építését Mostarban.

A korát meghaladó technológiát alkalmazó átkelőt a korszak legnagyobb török építésze, Mimar Hajruddin tervezte meg, aki a korszakban egyedülálló módon egy összetett köríves boltívet szerkesztett a híd főtartóelemének, ezzel a híd meredekségét és magasságát is csökkentette – mondta el a mérnök. „Nem bízta a véletlenre az Öreg híd építését, a Neretva egyik közeli oldalágán megépítette az átkelő egy a háromhoz arányú kisebb mását. Így begyakoroltatta a munkásokkal az építkezés fogásait, és ő maga is ellenőrizhette azt, hogyan viselkedik a szerkezet az építkezés közben” – fejtette ki a szakember.

Külön érdekesség, hogy Hajruddin olyan technológiát alkalmazott Európában az elsők között a szinte középkori híd felépítésekor, amelyeket mindmáig használnak az építőmérnökök: az átkelő önsúlyának csökkentésére a boltívre úgynevezett takaréküreges felszerkezetet épített. A híd a boltvállak között 28,7 méteres fesztávval, valamit 12,7 méter magas és 3,97 méter széles boltívvel készült el – derült ki a mérnök előadásából.

A háború és a híd elpusztítása

1993. november 9-én a horvátok tanktűz alá vették a város keresztény és muszlim részeit összekötő hidat, miután nem sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a várost. Ugyan a háborút lezáró daytoni megállapodás után egy államalakulatba, a Bosnyák-Horvát Föderációba került Bosznia-Hercegovinán belül a két nemzet, akkor még vad harcok dúltak közöttük.

A horvátok teljes mértékben saját maguknak akarták Mostart, a térségbeli fővárosukként képzelték el, annak ellenére, hogy körülbelül ugyanannyi bosnyák lakott benne, mint horvát, illetve egy jelentős szerb kisebbség is. A támadók megpróbálták megsemmisíteni a város összes muszlim múltra emlékeztető műemlékét, az együttélést szimbolizáló hidat pedig teljes mértékben saját ellenőrzésük alá akarták vonni.

Így, miután az sem volt elég, hogy a hídon átkelő bosnyákokat mesterlövészekkel támadták, végül úgy döntöttek, inkább lerombolják a hidat, mint hogy ellenségeik kezében hagyják.

Béke és a híd helyreállítása

Miután a háborút lezáró daytoni békét 1995-ben megkötötték, a NATO erői biztosították a városban a nyugalmat, illetve a civilizált viselkedést. Így az a döntést született, hogy az ikonikus hidat újjáépítik, az eredeti, folyóba hullott darabjait felhasználva.

Több ország helybeli kontingense is szerette volna ellátni a magas presztízsértékű feladatot, azonban a magyarok a Hídépítő felajánlásával és a búvárok, illetve a mérnökök gyors munkájával megelőzték a többieket. Pedig ekkor Magyarország még nem volt az észak-atlanti szövetség tagja, csupán a békepartnerségi programban vettek részt magyar műszaki erők a feladatban.

Veress Róbert kidolgozta az előzetes tervet, a katonabúvárok felmérték a hídelemek víz alatti elhelyezkedését. Ezek után a Hídépítő mérnökeivel közösen katonai pontonhídelemekből épített katamarán alapú, egyedi emelővel ellátott uszályt terveztek, majd építettek meg. Miután ezzel az eszközzel sikeresen végrehajtottak a bosnyák-horvát határon fekvő Száva folyón több próbaemelést, a helyi NATO-parancsnok beleegyezett abba, hogy a magyarok munkájával kezdődhessen meg a híd helyreállítása.

Sebes sodrású folyóban dolgoztak

Hosszú és nehéz munkával mentették ki a Neretvából a köveket, amelyek sajnos a folyó magas hordaléktartalma és gyors folyása miatt legömbölyödtek, így közvetlenül nem voltak visszaépíthetőek. Azonban újradolgozták őket, és egy régi helyi bányát újranyitva (melynek vállalkozó kedvű tulajdonosa horvát volt) beépítették a köveket az ugyanabból a bányából, igaz, évszázadokkal később felszínre hozott társaik közé.

Emellett később szerepet cserélve, a Hídépítő munkájával és a katonák támogatásával készült el egy ideiglenes gyalogos híd is a város két oldala között, melyről szintén szó esett a találkozón.

Magát a hidat már az Er-Bu elnevezésű török vállalat építette újra, érdekes történelmi párhuzamot teremtve, azonban a magyar katonabúvárok és a Hídépítő által felhozott köveket használták fel a munkában, akik ezzel hozzájárulhattak egy széttöredezett ország gyógyulásának megkezdéséhez.

A katonabúvárok találkozóján egy olyan elit klub tagjai emlékeztek vissza az izgalmas feladat minden fontos és érdekes részletére, akik ezt meg is élték.

A konferencián előadást tartott