Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.19.

Minden, amit a Játékoskártyáról tudni kell

A Szerencsejáték Zrt. 2017. december 18-tól kezdi meg a Játékoskártya terjesztését saját üzemeltetésû lottózóiban. A kártya kiváltása önkéntes, díjmentes és a földi hálózatban egyetlen termék esetében sem kötelezõ - ugyanakkor új, kényelmi szolgáltatások révén számos extra funkciót tesz elérhetõvé, mellyel a játékélmény mellett a biztonság is fokozódik.

A Szerencsejáték Zrt. stratégiájának egyik legfontosabb alappillérét, az ügyfélélményt erősíti a bevezetésre kerülő Játékoskártya. A Játékoskártya által kínált kényelmi szolgáltatások révén elérhetővé válik majd a játékosok számára kedvenc szelvényeik elektronikus tárolása, az automatikus nyereményértesítés, sőt a nyereménykiutalás is. Használatával fokozódik a játékosok biztonsága, hiszen elveszett nyertes szelvényeik után járó nyereményüket kártya nélkül más nem veheti át. A Játékoskártya révén a kártyabirtokosok egyedi akciókban, promóciókban is részt vehetnek majd. Bevezetése a Szerencsejáték Zrt. felelős játékszervezési tevékenységét is támogatja, mivel a kártya önkorlátozási funkcióval is rendelkezik.

 

Milyen adatokat kell megadni regisztrációkor?

Vezetéknév, keresztnév, születési név, születési hely, születési idő, Anyja neve és legalább egy elérhetőség (e-mail cím, telefonszám vagy értesítési cím) megadása, valamint aláírás és a szolgáltatási feltételek megerősítése. Opcionális hozzájárulás a promóciók, ajánlatok kérése, a bankszámlaszám megadása, a nyereményfelvételi szint beállítás. Amennyiben a kártya elveszik, azt a Szerencsejáték Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán szükséges jelezni.

Az űrlapon megadott adatok közül a születési adatok (név, anyja neve, hely és idő) nem módosíthatóak; egyéb adatok módosítására a Szerencsejáték Zrt. ügyfélszolgálatán keresztül, illetve amennyiben rendelkezik az elektronikus játék és fogadási rendszerben regisztrációval a www.szerencsejatek.hu-n is van lehetősége.

A Játékoskártya személyhez kötött, csak a tulajdonosa használhatja.

 

Mennyi idő, mire aktiválják a regisztrált kártyát?

Az adatoknak Szerencsejáték Zrt. informatikai rendszerébe való betöltése a regisztrációtól számítva legfeljebb egy hónapot vesz igénybe, azonban a regisztrációs űrlap leadását követően (személyi okmányok felmutatását követően) a Játékoskártya azonnal átvehető és használható. Amennyiben a regisztráló megad e-mailes elérhetőséget, az adatok sikeres feltöltéséről a Szerencsejáték Zrt. értesítést küld.
A Játékoskártyához kapcsolódó egyes szolgáltatások (így a nyereményfelvétel beállítása, a kedvencek beállítása stb.) mindaddig nem érhetők el, amíg a Szerencsejáték Zrt. az űrlapon megadott adatok digitalizálását és a központi informatikai rendszerébe történő betöltését el nem végezte. 

 

Mi történik, ha a játékos nem adja meg a bankszámlaszámát?

Bankszámlaszám hiányában a Szerencsejáték Zrt. a 200.000 Ft-ot meg nem haladó nyereményt nem tudja a sorsolást követő 80. nap után automatikusan bankszámlára átutalni, ezért ilyen esetben a nyereményt csak az értékesítőhelyen lehet felvenni.
A sorsolástól számított 90. nap (a nyereményigénylési határidő) elteltével a nyeremény fel nem vett nyereménnyé válik, ezen időpontot követően annak kifizetése már nem lehetséges.

Bankszámlaszám megadására a Szerencsejáték Zrt. ügyfélszolgálatán van lehetőség, vagy az elektronikus játék és fogadási rendszerben regisztrációval rendelkezők a www.szerencsejatek.hu-n keresztül is megtehetik.

 

A sorsolásos akcióban elért nyereményemet automatikusan átutalják, ha megadtam a bankszámlaszámomat?

A különböző sorsolásos akciókban elért nyeremények átutalása alapesetben nem automatikus. Abban az esetben, ha a játékos megadott telefonszámot vagy e-mail címet és azok már a Szerencsejáték Zrt. központi rendszerében tárolásra kerültek, akkor a Sorsolási Osztály munkatársai értesítést küldenek a nyereményről, és egyeztetik a nyereményfelvétel lehetséges módját.

 

Bárki megtudhatja, hogy kik a nyertesek?

Nyerteseink adatait továbbra sem tesszük nyilvánossá. A nyereményértesítő e-mailt a rendszer automatikusan küldi ki és csak a nyeremény kategóriáját (összegtől függően kis- vagy nagynyeremény) tartalmazza. A nagynyertesek adatainak bizalmasan való kezelése a Játékoskártya bevezetését követően is változatlan marad.

 

Miért nem kezeli a sorsjegyeket a Játékoskártya?

A Játékoskártyával elérhető játékok körének bővítése folyamatban van, jelenleg csak a számsorsjátékok és a Szerencsejáték Zrt. által szervezett sportfogadások esetében használható.


Ha a játékos elvesztette a nyertes átvételi igazolást, akkor a Játékoskártya is elegendő a nyeremény felvételéhez?

Nem, a Szerencsejáték Felügyelet döntése értelmében a nyeremény készpénzben történő felvételéhez szükséges a nyertes átvételi igazolás bemutatása, valamint a nagynyeremény igénylésekor az átvételi igazolás átadása.

 

Hogyan lehet kedvenc játéko(ka)t/szelvény(eke)t beállítani a Játékoskártyán?

Kedvenc szelvény beállítása kérhető értékesítőhelyen a terminálkezelőtől, vagy amennyiben rendelkezik az elektronikus játék és fogadási rendszerben regisztrációval a www.szerencsejatek.hu-n is.

 

Hogyan lehet játéklimiteket beállítani/önkorlátozási beállításokat elvégezni a Játékoskártyán?

Limitek beállítására a Szerencsejáték Zrt. ügyfélszolgálatán keresztül van lehetőség, vagy amennyiben rendelkezik az elektronikus játék és fogadási rendszerben regisztrációval a www.szerencsejatek.hu-n is.

 

Ha valaki a Játékoskártya használatával vásárol játékot/fogadást, akkor az átvételi igazoláson is rajta lesz a neve?

A Játékoskártya használatával vásárolt játék/fogadás esetében az átvételi igazoláson csak a Játékoskártya száma szerepel, név nem.

Mennyi ideig érvényes a kártya?

A Játékoskártya a kézhezvételtől számított 36 hónapig érvényes.

 

Milyen okmányok bemutatására van szükség a Játékoskártya igényléséhez/regisztrációjához?

Az okmányok bemutatása a személyes adatok védelme érdekében szükséges azért, hogy mások ne tudjanak visszaélni azokkal.

A következő okmányokat fogadják el az értékesítőhelyeken:

  • belföldi személy esetében:
  • személyi igazolvány, kártya formátumú igazolvány esetében a lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal együtt, vagy
  • útlevél és lakcímet igazoló hatósági igazolvány együttesen, vagy
  • kártya formátumú vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány együttesen,
  • külföldi személy esetében:
  • útlevél vagy vezetői engedély (lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal együttesen),
  • személyazonosító igazolvány, feltéve, hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít, vagy
  • érvényes tartózkodási engedély.
  • A személyazonosság igazolásán túl szükség van az érvényes magyar tartózkodási címre is. Amennyiben az okmány nem tartalmazza a lakcímet, csak „lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal” együtt fogadható el.

     

    Mi az a Játékostér Mobil Alkalmazás?

    A Játékostér Mobil Alkalmazás a Szerencsejáték Zrt. partnere által fejlesztett mobil applikáció, amely számos funkcióval és kedvezményes ajánlattal teszi még vonzóbbá a kártya használatát. Az alkalmazás két fő eleme az úgynevezett Marketplace és a Life platform. A Marketplace egy mobilalkalmazásba varázsolt online piactér, ahol áruk és szolgáltatások széles köre érhető el. Az alkalmazásba regisztrálható bankkártya, mely lehetővé teszi az érintéses fizetést. A Life platformon életstílushoz illeszkedő, szabadidős funkciók találhatók.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

    origo.hu

    Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

    borsonline.hu

    Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

    magyarnemzet.hu

    Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

    ripost.hu

    3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

    magyarnemzet.hu

    Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

    origo.hu

    Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

    mindmegette.hu

    A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

    ripost.hu

    Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

    ripost.hu

    Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

    ripost.hu

    Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

    ripost.hu

    Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal