RETRO RÁDIÓ

Hivatalosan is elrajtolt a komáromi Duna-híd építkezése

Hivatalosan is elrajtolt a komáromi Duna-híd építkezése
Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2017. 10. 19. 15:45

A 600 méteres, ferdekábeles híd nettó 28 milliárd forintos szlovák-magyar beruházásban épül, 2019 telén indulhat meg rajta a forgalom.

Kedden megtartották a Révkomárom és Komárom között épülő új Duna-híd projektindító ünnepségét a Monostori Erődben. A nettó 91 millió eurós (mintegy nettó 28 milliárd forintos) beruházás nyitóeseményén a szlovák és a magyar kormányfő is részt vett.

Száz kilométernyi rövidülés a teherforgalomban

A 600 méteres, egy darab 95 méteres pilonnal megépülő híd a NIF Zrt. és a szlovák közútkezelő beruházásában, a Mészáros és Mészáros Kft. és a Hídépítő Zrt. kivitelezésével jön létre. Utóbbi társaság projekt ügyvezetője ebben az interjúban adott betekintést olvasóinknak az építkezés részleteibe, melynek 2019 teléig kell elkészülnie.

 

A kerékpárúttal, gyalogos átkelővel és közvilágítással létesülő új híd mintegy 100 kilométerrel rövidíti a teherforgalom útját Komárom térségében, miután a szlovák 64-as főút felől, Érsekújvár térségéből érkező teherautók csak Győr vagy Esztergom felé kerülve tudtak átkelni a Dunán. A komáromi vasúti híd mellett épülő híd másik jelentősége, hogy tehermentesíti a meglévő komáromi hidat, ami a két település belvárosait köti össze (20 tonnás súlykorlátozással).

 

A beruházáshoz kapcsolódva a felvezető út is megépül, ennek kivitelezését a Strabag végzi. Az új Duna-híd a szlovákiai 64-es és 63-as út forgalmát a két belvárost megkerülve vezeti át az M1-esbe torkolló 13-as főútba. Utóbbi úthoz a már megépült komáromi déli elkerülő által csatlakozik. A Strabag 1,3 kilométeres szakaszt épít az elkerülőig, két kisebb híddal és körforgalommal, valamint két tengelysúlymérő hellyel. 

 

További határátkelők és hidak erősíthetik a határ átjárhatóságát

A keddi nyitóeseményen Orbán Viktor beszédében kiemelte, az elmúlt két évben hat új kapcsolat épült ki Szlovákia és Magyarország között. "Tavaly szeptemberben egy teherkomp átadásával 20 kilométer alá csökkentettük a határátlépési pontok közötti távolságokat" - emlékeztetett a kormányfő. "Ez a korábbi állapotokhoz képest szép eredmény, de még mindig messze van a Nyugat-Európában jellemző 2-4 kilométeres távolságtól, vagyis sok közös munka vár még ránk."

 

Robert Fico szlovák miniszterelnök beszédében felidézte, a jelenlegi komáromi híd még az Osztrák-Magyar monarchia idejében épült. Kijelentette, bízik benne, hogy az új híd, amelyet most a magyarok és a szlovákok közösen felépítenek, legalább annyi ideig szolgál majd, mint az, amelynek a feladatait átveszi.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.