RETRO RÁDIÓ

21-es út: indulhat az áttérés a régi sávokról az újakra

21-es út: indulhat az áttérés a régi sávokról az újakra
Tóth Balázs
Szerző
Tóth Balázs
Létrehozva2017. 04. 03. 19:09

A nógrádi térség gyorsforgalmi elérhetõségét biztosító projektben a He-Do, az Euroaszfalt, a Colas és a Switelsky az új sávok befejezése után elkezdi a régiek teljes felújítását.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő beszámolója szerint a terveknek megfelelően halad a 21-es út négysávosítása közel 15 km-en. A fejlesztés Salgótarján gyorsforgalmi elérhetőségét teremti meg a Hatvan és a megyeszékhely közötti 21-es út kétsávos szakaszainak bővítésével. A júniusi alapkőletétel óta a munkák három szakaszon zajlanak. A fejlesztés során először a meglévő út mentén épül meg a két új sáv, majd a forgalmat az új sávokra átterelve új burkolatot tesznek a régi sávokra.


Mindhárom projekt fordulóponthoz ér

A NIF jelentéséből kiderül, a Szurdokpüspöki és Pásztó közötti II. szakaszon (Nógrád megye – 4,5 km) a Colas Út, a Colas Hungária és az Euroaszfalt konzorciuma már elkészült az új pályarésszel.

A III. szakaszon, Pásztó és Mátraszőlős között (szintén Nógrád megye – 3,73 km) a He-Do a kivitelező, itt december 12-ig szintén megtörténik a forgalom átterelése, és elkezdődik a régi jobb pálya bontása.

Az I. szakaszon Hatvan és Lőrinci között (Heves megye – 6,55 km) a He-Do és a Swietelsky konzorciuma a befejező munkálatokat végzi a két új sáv kialakításánál. Az átterelés itt várhatóan január közepétől indul a régi pálya bontásával együtt.

Még további két szakasz hiányzik

A 21-es főút projektje további Nógrád megyei szakaszok megépítésével folytatódik 11,7 km-en megteremtve Salgótarján négysávos elérhetőségét. A Tar-Mátraverebély és Mátraverebély-Bátonyterenye szakaszokon épülő kétszer két sávos út kivitelezésére a közbeszerzési eljárás folyamatban van a NIF jelentése szerint. A beruházás uniós és hazai forrás felhasználásával az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében (IKOP) valósul meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.